Hirdetés

A Monument Valley 2 egy remek grafikával ellátott hangulatos kirakós játék. Az alkalmazás közel 5 hónapja debütált az App Store-ban, így csak az iOS felhasználók tudtak vele játszani. Azonban mostantól az Android felhasználók számára is elérhető.

A Monument Valley volt a második verzió elődje, amelyet már régebben adtak ki a fejlesztők. A nagy sikerrel való tekintettel megalkották a játék második verzióját is, valamint úgy döntöttek, hogy az Android-kedvelőkkel is megosztják a játékot.

 

Na de miről is szól a játék?

A Monument Valley 2 szereplői egy anya és lánya. A történet róluk szól. Eleinte csak az anyát tudjuk irányítani, majd ahogy haladunk a pályákon a lánnyal is játszhatunk, később pedig már mindkettőjüket utasítgathatjuk a bonyolultnál bonyolultabb pályákon. A pálya folyamatosan változik színekben és formákban egyaránt, valamint nehézségben is. A Monument Valley 2 Androidra és iOS-re egyaránt 1790 forintba kerül. Nem olcsó, viszont nincsenek idegesítő alkalmazáson belül hirdetések. Androidosok itt tölthetik le a játékot, az iOS felhasználók pedig ide kattintva telepíthetik.

Hirdetés
FORRÁSPhoneArena
Ildi
Több éve foglalkozom az okoseszközök világával, eleinte csak az Apple termékek érdekeltek, de ma már szívesen olvasok és írok más okoskütyüről is. Kövess Instagramon: