Hirdetés

Aki kicsit is jártas a telekommunikáció világában, annak bizonyára mond valamit a Vertu. Akinek esetleg nem, annak tudnia kell, hogy ez a márka 1998 óta létezik, prémium anyagokból – titánium, bőr, drágakövek -, kézzel készített mobiltelefonokat kínálnak ennek megfelelően igen magas áron.

Egy nyomógombos Vertu mobil akár 11.000 dollárba is kerülhetett, ami közel 3 millió forintot jelent. A vállalatot még 1998-ban a Nokia alapította, akkor még sehol nem voltak az okostelefonok, talán még gondolatban sem léteztek. Úgy árulták az ilyen mobiltelefonokat, mintha luxus órák lennének. Ahogy teltek az évek, hiába volt ikonikus a Vertu az iPhone előtt és maradt az iPhone után is, az emberek már nem igényelték azt a fajta prémium minőséget és szupertitkos kommunikációs rendszert, jobban vágytak az okostelefonok által nyújtott funkciókra és ez ezért vett lejtmenetet a Vertu.

2016 augusztusában megpróbálkoztak azzal, hogy olcsóbb bőrt használtak a készüléknél, így féláron árulták a mobilokat, azonban ez sem jött be.

A tulajdonjog ide-oda vándorolt, a márka jelenlegi tulajdonosa egy török üzletember, Hakan Uzan. Ő hitt a Vertuban és ki akarta húzni a csődből, azonban a 128 millió fontos deficit miatt a hitelezők elutasították a kérelmét. Uzan azt mondta, hogy megtartja a brandet és a technológiát és újjáépítheti a céget.

Hirdetés
FORRÁSTechCrunch
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.

1 hozzászólás

Comments are closed.