Az utóbbi időben a teljes kijelzős dizájn elég általános lett, főleg a csúcstelefonoknál. De mi a helyzet az olcsóbb mobilokkal? Felkerült az internetre néhány szabadalom a Xiaomitól, hogy ők hogyan képzelnék el az előlapi kamera elhelyezését a középkategóriás készülékeknél.

Mindegyik képen a jobb és a bal felső sarokban láthatók a kamerák és mindegyik esetben két-két előlapi kamerát láthatunk, ez jelentheti a duál rendszert is vagy éppen azt, hogy bármelyik oldalon lehet a kamera. Van ezek között olyan is, ahol a kamera a kijelzőtől vesz el egy negyed környi helyet, de olyan is, ahol a kijelzőt nem befolyásolja, azonban a keret annyival túlnyúlik a széleken.

Egyelőre ezek még csak szabadalmak, vázlatok, tehát könnyen lehet, hogy ezekből semmi nem valósul meg, de az is lehet, hogy a Xiaomi meglépi valamelyiket. Nektek melyik tetszene a legjobban?