A televíziózás az online felületek, a YouTube, a short platformok elterjedésével az utóbbi években teljesen átalakult, az emberek – klasszikus értelemben véve – kevesebbet tévéznek (lineáris műsorszórásra gondolok), de ettől függetlenül a készülékek nem álltak meg a fejlődésben. Voltak pillanatok, amikor a méretekkel, máskor a felbontással, illetve az új kijelző technológiákkal hívták fel magukra a figyelmet, meghát manapság már minden új tévén elérhető az összes streaming szolgáltatás is.
A Samsung sokáig a QLED, a Neo-QLED és a Micro LED technológiákat fejlesztette, az első, 2013-as próbálkozás után 2022 tavaszán visszatértek az OLED kijelzőkhöz (erről is lesz szó), de az LCD alapú technológiák terén új állomásához érkezett el tavaly a gyártó, ez a Micro RGB, ami még több méretben lesz idén elérhető. Lehetőségem volt részt venni Frankfurtban az Inside Samsung eseményen, vegyük számba, hogy milyen tévés újdonságokkal érkezik idén a gyártó.

Támogatás, foci VB, Vision AI
A Samsung több olyan bejelentést is tett, ami a legtöbb modellüket érinti. Ilyen például, hogy minden 2023-tól megjelent tévére 7 év TizenOS támogatást ígérnek, ami jó hír, hisz nem csak a mobiljainknál fontos a szoftvertámogatás, a tévékre különösen igaz, hogy nem 1-2 évre vásárolja őket az ember.
A legtöbb tévégyártónál ez most egy különösen izgalmas időszak, hisz ha nem személyesen vagy szabadtéri kivetítőkön, akkor otthon, a kanapé előtt, nagy képernyőn nézzük a foci VB-t. Ebből az alkalomból új funkció az AI Football mode, ami úgy alakítja a hangzást, mintha tényleg ott lennél a meccsen, segít a mozgáselmosódás csökkentésében is, illetőleg van arra lehetőség, hogy külön szabályozd a kommentátor hangerejét, ha épp olyan beszél, akit nem bírsz, lehalkíthatod anélkül, hogy az a meccs vagy a közönség hangjait befolyásolná.

Ezen kívül minden 2026-os tévében megtalálható a Samsung Vision AI, ami a már ismert kép- és hangjavításon kívül hangasszisztenst is tartalmaz (ennek külön Bixby gyorsgombja van a távirányítón), de ez egyelőre magyarul még nem tud, így itthon nem annyira releváns.
A Micro RGB az LCD-k új generációja?
Térjünk rá az új termékekre, megoldásokra. A Samsung tavaly rukkolt elő először Micro RGB tévével, az egy 115 hüvelykes (R95H) modell volt, de idén tavasszal 55, 65, 75, 85, 100 és 130 hüvelykes verzióban is elérhető lesz a technológia.

A Micro RGB lényege pl. a Neo QLED-hez képest, hogy magasabb színtérlefedettséget lehessen elérni. Samsungon kívül ezt a technológiát RGB mini LED néven is lehet ismerni. Itt minden képpont egy 100 mikrométernél is kisebb RGB LED, ezek közvetlenül állítják elő a színeket és biztosítják a fényerőt a hagyományos LCD alapú tévéknél használt kék vagy fehér háttérvilágítással és színszűrőkkel szemben.
![]()
A Micro RGB-vel minden eddiginél nagyobb fényerőt, élénkebb színeket és nagyobb kontrasztot ért el a gyártó, a panel 100%-ban fedi a BT.2020 színteret.

Kíváncsi vagyok, hogy a mindennapi használat során mennyire látható ez a különbség (mert a bemutatón eléggé túlszaturáltak voltak a színek, főleg a pirosaknál volt ez látványos. Ez lehet beállítás kérdése), illetve hogy mennyire tudja felvenni a versenyt az OLED-del. Mindenesetre a Micro RGB egy nagy mérföldkő a Samsungnál és alapvetően az LCD alapú tévék piacán.
Új generációs, glare-free OLED tévék
Ha már OLED, a 2026-os modellek kapcsán is vannak újdonságok, amiről érdemes beszélni. Ahogy lenni szokott, az új szériánál picit javult a fényerő, az Art Store az OLED tévéken is elérhető lett, illetve ami remek hír, hogy magasabb maximális fényerő mellett mellett kb. 10-15%-kal kevesebbet fogyasztanak az idei tévék.

De ami szerintem a legfontosabb, hogy a Samsung S90-es OLED szériája is megkapja a glare-free, azaz a tükröződésmentes felületet. A képek nem fogják átadni, de személyesen is látva tényleg óriásit dob a tévézési élményen.

The Frame, Music Studio 5

A The Frame TV immár Neo QLED alapokon és glare-free technológiával lép be a 2026-os évbe, illetve a tévét megalkotó dizájnerrel közösen hozták létre a Music Studio 5 hangszórót, ami megjelenésben nem a szokványos vonalat viszi.

Új gamer monitorok
Új Odyssey gamer monitorok is érkeztek, van köztük QD-OLED panellel felszerelt modell is, amin már USB-C csatlakozót is találunk, akad 6K felbontású LCD, illetve 500Hz-es, 1440P-s OLED is, ez utóbbi kettő szintén glare-free felülettel.

A guruló tévé, ami nem lesz nálunk
Végül, de abszolút nem utolsó sorban a Samsung megmutatta a The Movingstyle névre keresztelt, hordozható tévéjét, ami egy érintőképernyős, matt felületű smart monitor természetesen TizenOS-szel a fedélzeten. Van egy fogantyúja, ami egyben kitámasztó és ha lecsatolod az állítható állványról, 3 órán keresztül akkumulátorról is képes üzemelni. Ezt csak érdekességképp, ugyanis ez a termék nem lesz Magyarországon kapható.

Ezek tehát a Samsung 2026-os tévés újdonságai, AI Football mode, 7 éves szoftvertámogatás, Micro RGB, még jobb, anti-glare OLED tévék, gamer monitorok és érdekes megoldások. Árakról még egyelőre nincs információ, de azt biztosan tudjuk, hogy az új modellek idén tavasszal hazánkban is megjelennek.














