Már több kutatás is kimutatta, hogy a kék fény nem tesz jót az emberi szemnek, nem is beszélve arról, ha ez a színárnyalat a kijelző fényétől kerül a szemünkbe. Mivel az okostelefonok egyre fontosabb szerepet töltenek be az életünkben, így szinte elkerülhetetlen, hogy a káros kék fény jusson a szemünkbe. Bár az OLED megjelenítőknél nincs akkora baj, mint például egy LCD kijelzőnél, azért ott sem árt erre figyelni.
Ezt a hatást a Galaxy Note 7-ben debütált, gyárilag beépített kék fény szűrővel próbálja elhárítani a Samsung, ezzel megelőlegezve az Android 7.0 Nougat egyik új funkcióját, ugyanis az új Android is rendelkezni fog ezzel a szűrővel. Lényegében ezzel csak egy plusz alkalmazás letöltését spórolja meg nekünk a dél-koreai vállalat, mivel rengeteg ilyen alkalmazás található már a Google Play-en.
A kék fény jelenléte főleg sötétben okoz nagy gondot egyes embereknek, ugyanis a nagy expozíció megerőltetheti a szemet és az elalvást is megnehezíti, ha lefekvés előtt még telefonozunk egyet. Így az Apple „Night Shift” megoldásához hasonlóan gyárilag a Note7-ben is elérhető ez a kímélő funkció.