Hirdetés

Sok gyártótól láthattunk már hajlítható, összecsukható mobil koncepciót, ott a Xiaomi, a TCL, a Royole és a Samsung megoldása, a Fold, illetve most már hivatalos a Huawei Mate X is.

Önmagában a Huawei Mate X-et úgy kell elképzelni mint a Royole FlexPait, tehát van egy nagy méretű, 8 hüvelykes AMOLED kijelző 2480 x 2200 pixeles felbontással, amit össze lehet hajtani, és így kapunk egy 6,6 hüvelykes felületet. Az eszköz legvastagabb pontján 11 mm vastag, de egyébként pedig kicsivel több mint fél centi.
A Huawei nagyon büszkén prezentálta a zsanérmegoldást, ami több mint 100 komponensből áll és amit a mérnökök három éven át terveztek. Ez a Falcon Hinge nevet kapta.
Hardveres tulajdonságait tekintve egy Kirin 980-as rendszerchip dolgozik benne 8 GB RAM és 512 GB tárhely társaságában, illetve megkapta a Huawei Balong 5000-es 5G Modemét, tehát igen, a Mate X képes 5G-re is, sőt a jövőbeli SA architektúrákat is támogatja.
Hasonlóan a Galaxy Foldhoz itt is két akkumulátor van az eszközben, melyek együttes kapacitása 4500 mAh, viszont ami a legérdekesebb az egészben, hogy a lenti USB Type-C porton keresztül 55W-tal lehet tölteni a Mate X-et, ez az eddig látott leggyorsabb töltés mobilok tekintetében, fél óra alatt 85%-ra tudjuk tölteni az eszközt.
Kamerák tekintetében itt nincs olyan sok, mint a Samsung megoldásánál, a hátlapon mindössze három kameránk van, amit szintén a Leicával fejlesztettek, van egy telefotó, egy normál és egy ultra széleslátószögű egység hasonlóan a Mate 20 Próhoz, szelfikamera nincs, ezt a hátlapi trióval lehet megtenni.
Sajnos nem tudtuk megnyomkodni a készüléket, az üveg mögött csak egy videó ment rajta, de legalább láttuk élőben, ez is valami. Richard Yu a prezentáció végén azt ígérte, hogy a Mate X az év első felében lesz elérhető, az ára pedig 2299 euró, ami háromszázzal több mint a Galaxy Fold, mindenféle hazai adó nélkül ez 730.000 Ft-ot jelent kb. Szóval van két atomdrága hajlítható telefon, egy a Samsungtól, egy a Huaweitől. Szerintetek melyik elképzelés a jobb?
Hirdetés
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.