Hirdetés

Több mint egymillió felhasználó tesztelte a Nokia által fejlesztett HERE Maps alkalmazás béta változatát, de a finn cég (igen, az eredeti cégről, nem a Microsoft Lumia-ról beszélünk) ma minden Androidos felhasználó számára elérhetővé tette az alkalmazást, ami ingyenes letölthető a Play Áruházból!

Drive-S5

Jelenleg 118 országban lehet használni a hangalapú, offline is elérhető navigációs szolgáltatást, amihez csak egy GPS- vevővel ellátott okostelefonra van szükség. Az alkalmazásnak a megjelenése óta az Egyesült Államokban, és Németországban sikerült nagyobb sikereket elérni, de talán most elindulhat a térhódítás, hiszen idáig jóval kevesebb készüléken keresztül lehetett használni a szolgáltatást. A HERE sokáig egyedülálló ütőkártya volt Windows Phone-on, de a gyártó Devices and Services részlegének a felvásárlása után a Nokia exkluzív szerződést kötött a Samsung-gal, így a Samsung Galaxy és Gear S felhasználók már egy ideje élvezhetik az alkalmazás előnyeit. A HERE 2015 elején megjelenik majd iPhonera is, a többi platformhoz hasonlóan ingyenesen.
Hirdetés
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.