Szokás szerint egy sor bejelentéssel nyitotta meg az éves fejlesztői konferenciáját az Apple, a WWDC 2025 pedig azon ritka bemutatók egyikeként vonul a történelembe, amelyen az amerikai óriás komoly szoftveres átalakításokat prezentált.
Az iOS 26-ra szegeződött a legtöbb szem és nem is okozott csalódást a számsorban nagyot ugró, ősszel érkező új iPhone operációs rendszer. A frissítés után sokakat meglephet a teljesen új, Liquid Glass névre keresztelt dizájn, mely még több kerekítéssel, még erősebb Apple Intelligence integrálással és egy komoly átalakításon átesett Kamera alkalmazással robbant be. Az elnevezés sem véletlen, hiszen a kijelző nyitott és zárolt állapotban is képes életre kelni és akár az is lehet, hogy a koncepcióként már évek óta létező, teljesen átlátszó, üvegből készült iPhone-ra készül már a cég.
Számos egyéb laptopszerű megoldás mellett az iPadOS 26 megkapta a MacOS-szerű ablakkezelést. A háttérben simán futnak majd a komolyabb feladatok is, mint például a videók renderelése, de persze leginkább csak akkor, ha erősebb, M-széria chip dolgozik a táblagépünkben. A Liquid Glass felület természetesen itt is alap, ahogy az Apple Intelligence megoldások is. Ezt elmondhatja magáról a frissített CarPlay rendszer is, mely naponta több millió autós életét könnyíti meg a komplikált és komótos fedélzeti rendszerek helyett.
Az új macOS Tahoe az átdolgozott dizájn mellett még szorosabb kapcsolatot ápol majd az iPhone-nal, így almás családon belül könnyebb lesz a hívások és értesítések kezelése. Bemutatkozott a Metal 4-is egy dedikált Játékok app kíséretében, ez a páros pedig minden eddiginél erősebb gaming potenciált hordoz majd magában, de továbbra sem tűnik úgy, hogy az Apple gyorsan szeretné letarolni a szórakoztatóipar egyik legjövedelmezőbb üzletágát.
A watchOS 26 talán az, amely a legkevesebb újítást kapta, főleg ha a már sokszor emlegetett Liquid Glass-t nem számoljuk. A legpraktikusabb újítás talán az értesítések bezárására és hívások elutasítására is jó új csuklómozdulat bevezetése. A rendszer ezenkívül figyeli a környezeti zajt és ahhoz igazítja az értesítések hangerejét, így kevesebbszer kerülünk majd kínos szituációba. Ezenkívül pedig egy virtuális edzőtárs, az új Workout Buddy lehet az, aki miatt még motiváltabbak leszünk.
A hardveres újítások ezúttal elmaradtak, de az AirPods kapcsán egy korábbi pletykát megerősítettek. Az Apple bemutatott egy frissítést, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy az AirPods szárának megérintésével fényképet készítsenek iPhone-jukkal vagy iPadjükkel. Emellett egy olyan új funkción is dolgozik, amellyel a felhasználók hangszigeteléssel „stúdióminőségű” énekhangot rögzíthetnek zajos környezetben. A funkciók az AirPods 4, az AirPods 4 aktív zajszűréssel és az AirPods Pro 2 készülékekre érkeznek majd.


















