A Zalman igen kiterjedt kínálattal rendelkezik a processzorhűtők piacán, a nem is olyan régen bemutatkozó Alpha sorozat AiO modelljei pedig kifejezetten megérdemlik a figyelmet.
A Zalman Alpha 28 az egyik legnépszerűbb AIO modell ebből a termékcsaládból, ami nem véletlen, hiszen pont a legtöbb gyártó által kínált 240 és 360mm-es megoldások közé esik. Ezáltal kompaktabb, mégis a legerősebb processzorokhoz is megfelelő hűtési kapacitással rendelkezik. A hűtőrendszert ráadásul teljesen áttervezték a korábbi megoldásokhoz képest és egy szokatlan, háromkamrás szivattyúval rendelkezik. Szintén nem mindennapi jellemző a gyártó logójával ellátott, jellegzetes „pöttyözött” szivattyúfedél, amely 360 fokban el is forgatható. Ez elsőre sokak számára nem jelent semmit, de így a hűtőt az általunk preferált orientációban szerelhetjük fel anélkül, hogy aggódniuk kellene a helytelen rögzítés miatt.
A hűtőrendszer masszív, alumíniumból készült radiátorból, két 140mm-es ventilátorból és egy fizikai ARGB vezérlőből áll össze. Az ARGB rendszer és a PWM vezérlő biztosítja azt, hogy stílusban és teljesítményben is mindig a felhasználó igényéhez igazodik az Alpha 28. Előbbivel ugyanis nem csak kellemes hangulatot varázsolhatunk, hanem össze is hangolhatjuk a hardvereket, utóbbi pedig biztosítja, hogy a hőmérséklettől függően adja le a teljesítményt a hűtés.
Az Alpha 28 emellett olyan extrákat is kínál, mint a rotor rezgéseit minimalizáló gumibetétek, valamint a hőmérséklet-ingadozásoknak és a nagy nyomásnak ellenálló, tartós fonott kábelek. A legújabb AMD és Intel foglalatokkal (AM5/LGA 1700) való kompatibilitás nem is kérdés, de természetesen számos régebbi foglalattal rendelkező alaplaphoz és processzorhoz is könnyen használható a hűtés.
A Zalman Alpha 28 már fekete és fehér színben is elérhető Magyarországon.