Hirdetés

Az Apple miatt csúszik a Google-féle Find My Device indulása, a 2023-as Google I/O-n bejelentett rendszer 1 milliárd Android eszköz segítségével találná meg az elveszett tárgyakat.

Eredetileg idén nyáron indult volna a szolgáltatás, a Google viszont elhalasztotta. A késleltetés oka, hogy az Apple még nem vezette be az Androidos nyomkövetők elleni védelmet, így a szolgáltatás bevezetésével a tudtukon kívül követhetően lennének az iPhone felhasználók.

Az Apple miatt csúszik a Google-féle Find My Device indulása- bejelentés a Google I/O-n

A nyomkövetők elleni védelem lényege, hogy a telefonunk figyelmeztet, ha olyan követő kütyüt érzékel, ami nem a miénk. Az Android ezt már támogatja, az iOS pedig később fogja.

Május elején összefogott az Apple és a Google, közösen bejelentették az iparágon átívelő nyomkövetés-figyelmeztető szabvány kidolgozását. Ennek lényege, hogy a Bluetooth-követők mindkét platform által felismerhetőek lesznek, és tudják figyelmeztetni a mobiltulajokat, ha illetéktelenül követik őket.

Az Apple miatt csúszik a Google-féle Find My Device indulása - egy Android kompatibilis nyomkövető

Az Androidosok számára közben megérkezett a nemkívánatos Apple AirTag-ekre való figyelmeztetés lehetősége, ez azonban még nem az új szabvány alapján működik.

Hirdetés
FORRÁS9To5Google
Márkus Marcell
A Tech2-n főként mobilokról olvashattok tőlem, de közösségi médiáról, streaming szolgáltatókról, Kuo és Gurman elemzéseiről és újabban már okosvécéről is informálódhattok.