Hirdetés

Miközben hetek óta az iPhone 8-ról szóló pletykáktól hangos az internet, valahogy el is feledkeztünk arról, hogy az Apple palettáján ott van egy másik készülék is, az iPhone SE. Márpedig a kompakt telefonnak is bőven időszerű lenne egy generációváltás, hiszen legutóbb csak egy memóriaméret frissítés történt (16-ról 32-re, 64-ről 128 GB-ra). Azért nem kell aggódnunk, a most felbukkant kép arról tanúskodik, hogy lesz folytatás. A várhatóan iPhone SE 2 néven érkező modellről annyi már bizonyosnak látszik, hogy teljesen új formatervet kap.

A képen a hátlap szerepel, illetve az alatta lévő dokumentumből még az is kiderül, hogy az Ion-X üveg nevű anyagból készül, ezt az Apple Watch bizonyos típusairól már ismerhetjük. Rögtön adja is magát a pletyka, hogy az üveg hátlap megágyazhat a régóta várt vezeték nélküli töltésnek, ahogy ezt az iPhone 8-nál is jósolják. Természetesen itt nem várhatunk dupla hátlapi kamerát, viszont az optika elhelyezése marad a bal felső sarokban, alatta pedig ott lesz a ledes villanó is. Kicsi az esély rá, hogy az új SE modell idén bemutatkozik, nem megerősített információk szerint 2018 első negyedévében fog bemutatkozni.

- Hirdetés -
FORRÁSRedmond Pie
Rusi
Több mint egy évtizede foglalkozom telekommunikációval, számos területén dolgoztam már, de bármerre is vitt az utam, az újságírástól nem tudtam és nem is akarok szabadulni.

1 hozzászólás

Comments are closed.