A Sony korábbi ígéreteitől függetlenül szinte félévente dobja piacra megújított csúcsmodelljeit, ennek értelméről sokat vitatkoznak mind szakmai, mind pedig felhasználói oldalról. Jelenleg az Xperia XZ Premium a következő a sorban, ezt még a barcelonai Mobile World Congress kiállításon mutatták be. Már ha bemutatásnak lehet azt nevezni, hogy kizárólag egy működésképtelen, vitrinbe zárt darabot lehetett nézegetni. A telefon viszont azóta életre kelt és úgy néz ki, nem lesz híján az erőnek. A Samsung S8/S8+ után az első olyan piacra kerülő készülék lesz, amelyben a Qualcomm Snapdragon 835-ös processzor teljesít szolgálatot.
Noha az XZ Premium még nem kapható, már befutottak az első benchmark teszteredmények róla. A Geekbench kifejezetten a processzor teljesítményéről ad bővebb tájékoztatást és itt nem sok szégyenkeznivalója van a Sony szupertelefonjának. A kapott eredmények alapján az S8 szintjét képes hozni, és azt ne feledjük, hogy ez lesz a világ első, valóban 4K felbontású kijelzővel készülő telefonja. Akinek már viszket rá a tenyere, annak még kicsit várnia kell, mivel az Xperia XZ Premium május végén, június elején kerül piacra, az itthoni megjelenés és ár egyelőre nem ismert, de nem lesz olcsó, az biztos.












