Az Apple idén is előrukkolt egy pár újdonsággal. Részletes összefoglalónk első részében az iOS 7-ről lesz szó!
(képek forrása: www.engadget.com)

Az iOS 7-t három hónappal ezelőtt mutatták be a WWDC 2013-as konferenciáján, akkor vegyes érzelmeket hagyva a felhasználókban. Sokan örültek az új (flat) dizájnnak, a laposított formáknak, sokan viszont nem erre számítottak. Mindenesetre az Apple folytatta a fejlesztést és tegnap ( 2013.09.11-én) bejelentette, hogy…
az iOS 7 2013. szeptember 18-ától letölthető OTA (Over The Air) az iOS készülékedről

Több száz kép lebontva évekre. Igen hasznos frissítés 🙂

És természetesen bármikor megoszthatod könnyedén fotóiad akár Airdrop-on keresztül

A júniusi WWDC óta 6 Béta verzió jelent meg, a fejlesztők keményen dolgoztak, hogy jobbá és szebbé tegyék az Apple új mobil operációs rendszerét. És sikerült is!
A fejlesztőknek szánt iOS 7 GM (Golden Master) verzió, vagyis a hivatalos megjelenés előtti utolsó verzió 2013.09.10-én már letölthető volt, természetesen csak a fejlesztőknek!
Rengeteg új fícsörrel gazdagodott a rendszer, a leglényegesebb a teljesen átdolgozott dizájn, köszönhetően Jony Ive dizájnért felelős vezetőért, továbbá a Control Center…

A Control Center – alulról felhúzva ujjunkat – könnyedén előhozható és rengeteg funkcióról gondoskodik. Többek között ki/bekapcsolhatjuk a Repülő módot, a WiFi-t a Bluetooth-t és még sok minden mást, továbbá állítható a fényerő, bekapcsolhatjuk az új zseblámpa funkciót, kamerát és még sorolhatnám. Ez egy nagyon jó funkció, amit szinte minden iOS felhasználó örömmel fog használni!
Aki még nem találkozott volna az iOS 7-tel, annak itt egy rövid videó, mely a WWDC-n volt látható:
Még néhány szó a szintén frissült iWork-ról!(mondhatni, hogy az Apple saját Office-a)

Tim Cook CEO pár mondatban jellemezte a megújult iWork szoftvercsaládot…





És a lényeg, hogy a megújított szoftvercsomag mostantól ingyenesen elérhető és letölthető az AppStore-ból!

Ennyit az iOS 7-ről és az iWork-ról, a következő rész az…
iPhone 5C
(hamarosan)













