Az új iPhone-sorozattal egyidőben lett hivatalos az iOS 10, majd egy héttel a bemutató után a felhasználók már élvezhették is az új rendszer adta lehetőségeket. Azóta kisebb hibajavítások is érkeztek már, ezen a héten pedig elérhetővé vált az iOS 10.1, mely már a nagyobb foltok betömését hivatott elvégezni, valamint elhozta a (béta) portré módot a 7 Plus felhasználók számára. 
Az Apple pedig tök jó helyzetben van, hisz az összes iOS-szel kapcsolatos adatot képes begyűjteni s ennek fényében a világ tudtára is adta: az iOS-t futtató eszközök 60%-án már a legújabb verzió teljesít szolgálatot. Ez egyébként magukhoz képest egész rossz arány, ha azt vesszük alapul, hogy az iOS 9 három napon belül elérte az 50%-ot. Jelenleg az eszközök 32%-a futattja az előző szoftvert, a maradék 8%-ba pedig az egyéb számozások tartoznak.
Ehhez képest hogyan áll az Android? Valóban nehéz összehasonlítani a két rendszert, hisz az egyiket egy gyártó míg a másikat számtalan használja. Mindenesetre az Apple megpróbálta ezt lássuk az eredeményeket. A legfrissebb Nougat eddig a készülékek <1%-ra települt fel eddig. A Marshmallow már jobban áll, de egy év alatt így sem tett túl nagy hatalomra szert. Bezzeg a régebbiek… Ők uralják a készülékeket a Froyo-tól a Lollipopig. Részletesebb tájkoztatást még a Google sem adott ki, egy korábbi kimutatást itt találtok.















