Hirdetés

Tavaly óta elérhető az Live Photo funkció az iPhone tulajdonosoknak. Lényege, hogy a fényképezés előtti és után körülményeket is egy kis videóba foglalja és így biztos nem maradunk le semmi érdekes pillanatról. (Képre kattintva elindul az animáció.)

motion-image03De eddig volt ezzel egy nagy baj, hiszen ha gyorsan kapkodtuk a kezünket, akkor nem lett túl szép a mozgókép. Szépen szólva voltak olyan alkalmak, hogy nem ért semmit a funkció, mert nem lehetett belőle használható képeket kinyerni. De most a Google kitalálta ennek az ellenszerét, a Motion Stills appot. A videót GIF formátumban menti és úgy, hogy kiküszöböli a gyors telefonrángatások során bekövetkezett homályosodást.

Működése egyszerű, kiszemel magának néhány pontot a háttérben és ahhoz képest állítja be majd a GIF alap pontjait. Végül pedig úgy vágja meg, hogy a pontok mozgását figyelembe veszi, így például futás közben olyan élmény lesz, mintha lágyan és szépen mozogtunk volna, mintha valami brutális képstabilizátor lenne a készülékben.

Google-Motion-Stills-brings-stability-and-easy-GIF-export-to-iOS-Live-PhotosHa viszont végezünk a felvételekkel és megvan a mozgó animációnk, akkor könnyen meg is oszthatjuk bárkivel a világhálón. Ez egy fantasztikus továbbgondolás a Google részéről, szerintem érdemes lesz használni, vagy legalább kipróbálni.

Az app ingyenesen letölthető az AppStore-ból.

Hirdetés
FORRÁSPhoneArena
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.