Egy Apple elemző, Ming-Chi Kuo szerint az 2017-es iPhone modellek nagy dizájnbeli változásokon fognak átesni. Kuo szerint a jövő év iPhone generációjában az Apple búcsút vesz az alumínium háztól és teljes üveg borítást fognak kapni a készülékek AMOLED kijelzővel felvértezve, ez azt jelenti, hogy a készülékek hasonlítani fognak az iPhone 4/4S szériára anyaghasználatot tekintve.
Nem valószínű, hogy az idén ősszel bemutatkozó iPhone 7-nél ilyen szignifikáns változásokat fogunk tapasztalni. Az iPhone 5 óta meg nem tört alumínium kialakítás elhagyásának oka – Kuo szerint -, hogy az Apple konkurenciái mind kezdenek áttérni erre a megoldásra, így az Apple változtatni akar, teljesen új anyagok bevezetését tervezi.

Akkumulátoridő szempontjából pedig igencsak örülhetünk a 2017-es iPhoneoknak, ugyanis ha tényleg AMOLED kijelzőt fognak kapni a készülékek, azzal jelentősen nő a színek élénksége mellett a használati idő. (Ez azért lehetséges, mivel az AMOLED kijelzőknél a „fekete pixeleket” nem kell megvilágítani, ergo nem fogyasztanak energiát.)
Ami viszont még nyitott kérdés, hogy az idén ősszel debütáló iPhone 7 hogy fog kinézni? Lesz dupla hátlapi kamera? Vagy ez csak az iPhone 7 Plus kiváltsága lesz? Biztos vagyok benne, hogy az idő múlásával özönleni fognak a pletykák, csak győzzük írni őket 🙂















