Igen, jól olvastad, a Nokia visszatér a mobilpiacra! A vállalat CEO-ja, Rajeev Suri állítása szerint, a Nokia 2016-tól ismét elkezdi az okostelefonok gyártását és licenszelését.
Még áprilisban volt egy felröppent hír, mely szerint a Nokia tervezi, hogy visszatér az okostelefonok piacára 2016 vége felé, miután lejár a Microsofttal kötött megállapodás, és úgy néz ki, hogy ez be is igazolódott.
Néhány hónappal a mobilos részlegének eladása után, a Nokia megjelentette első Android alapú táblagépét, a Nokia N1-t. A Microsoft és a Nokia megállapodása egyébként 2014-ben köttetett, és a Microsoft 7,2 milliárd dollárt fizetett a Nokiának a mobilos részlegéért. Az egyesség szerint, a Nokia 2016-ig nem dobhat piacra saját márkanevével ellátott mobiltelefont. De ugye ennek lejárta egyre közeleg, így a Nokiánál már izzítják a kohókat.
A Nokia N1 egy prototípusa lehet annak az iránynak, amit a Nokia a szerződés lejárta után fog képviselni. A szerződés értelmében a Nokia nem gyárthat és nem értékesíthet okostelefont, de arról nem szól a fáma, hogy nem dizájnolhatják a készülékeket, mely dizájnok licenszét más gyártók fogják megvásárolni, illetve a jogot, hogy a Nokia nevét használják készülékeiken. A Nokia CEO-ja nem nyilatkozott arról, hogy mely gyártókról lenne szó, csak annyit mondott, hogy „keressük a megfelelő partnereket”.
Ha a Nokia N1 táblagép valóban a bemutatója annak a minőségnek, amit a Nokia fog képviselni Android alapú okostelefonjaival, akkor számíthatunk a minőségi, prémium dizájnra és anyaghasználati minőségre valamint a felső kategóriás komponensekre és az egyszerű, de hatékony Android implementációra.
A Nokiának, mint márkának ereje van a mobilpiacon, főleg az idősebbeknél. Áprilisban a Nokia megerősítette pozícióját a hálózati szférában az Alcatel-Lucent felvásárlásával, mely a cég számára egy 17,8 milliárd dolláros üzlet volt. Hovatovább, a Nokia továbbá potenciális vásárlókat keres a HERE Maps részlegének megvásárlásához, szóval kíváncsian várjuk, hogy mit tervez a finn óriás.
Forrás: PhoneArena
















