Hirdetés

A Microsoft már korábban beígérte ügyfeleinek nyárra a Windows 10-et, most már pontos dátumunk is van: július 29.Ez azt jelenti tehát, hogy az cégnek az operációs rendszeren végzett munkáját már nagyon hamar be kell fejeznie, kevesebb mint 2 hónapjuk van hátra. A Windows Insider programban résztvevők már jóideje kapják folyamatosan az újabb és újabb buildeket, még mindig sok nagyobb változtatás van bennük, ugyanakkor most már kezd kivonalazódni a Windows 10 végleges verziója.

windows_10_pop_up.0

A hagyománnyal szakítva, az új rendszer minden Windows 7 és 8.1 felhasználónak (beleértve a kalózokat is) ingyenesen lesz elérhető egy évig. A képen látható módon jeleznek a redmondiak például a Windows 7-es PC-k tulajainak. A felugró ablakra kattintva egy bemutató tárul majd elénk, ami a Windows 10 előnyeiről fog tájékoztatást nyújtani (például a Start menü visszatérése, új böngésző, Cortana hangalapú asszisztens) mielőtt a felhasználó begépelné az e-mail címét, hogy regisztráljon a szoftverért.

Ezt a pop-up szerű figyelmeztetést lehet agresszívnek is nevezni, de lehet pozitívan is tekinteni rá. Az Apple a Mac készülékek esetében ugyanígy ad tájékoztatást az OS X frissítésekről.

Hirdetés
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.