Az egész Huawei mizéria kirobbanása és az első hírek publikálása után meg is érkezett a Huawei Magyarország közleménye, amiben tisztázzák valamelyest a helyzetet és nyugtatják a jelenlegi Huawei felhasználókat.

Idézem a közleményből, hogy “A Huawei Technologies összes eddig megjelent, felhasználók által már megvásárolt, valamint kereskedelmi forgalomban elérhető okoseszközén most és a jövőben is változatlanul elérhetők lesznek a legújabb Google és Android frissítések.

Egy másik sor a közleményből: “A Huawei továbbra is biztosítja a biztonsági frissítéseket és az értékesítés utáni szolgáltatásokat minden már értékesített vagy kereskedelmi forgalomban kapható Huawei, illetve Honor okostelefonon és tableten“.

Tehát frissítéseket kapnak a készülékek, illetve ugye a Google is közölte, hogy a Google Play és Play Protect szolgáltatásai a jövőben is elérhetők lesznek a forgalomban lévő Huawei eszközökön.

Abban biztosak lehettek, hogy a Huawei most keményen harcol a USA-val, hogy megoldják ezt a problémát és ahogy az előző videómban is mondtam, a kereskedelmi minisztérium dolgozik is a rendeleten, amit Donald Trump aláírt. A mostani fejlemény, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium 90 napra, tehát átmenetileg felfüggesztette a korlátozást, ennek következményeképp pedig a Huawei továbbra is kiszolgálhatja teljeskörűen a felhasználóit mind mobil, mind hálózati fronton.

A Honor is megtartja a készülékbemutatót, illetve 3 hónapig, pontosan augusztus 19-ig még használhatják a megjelenő készülékeknél az androidhoz tartozó szolgáltatásokat. Tehát a korlátozás nem fogja befolyásolni az érkező Honor 20-as szériát és vélhetően a Huawei Mate X-et sem, azonban az ősszel megjelenő Mate 30 széria helyzete még kérdéses. Három hónap nagyon sok idő, addig elképzelhető, hogy megoldják úgy az ügyet, hogy a felhasználók nem járnak rosszul, meghát azt is pedzegették már a Huawei-nél, hogy dolgoznak a saját operációs rendszerükön.

Első videónk a témában

Gyakran ismételt kérdések

Érinteni fogja-e ez a dolog a többi kínai gyártót, mint például a OnePlus-t vagy a Xiaomi-t? A válasz nem, Trumpnak csak a Huawei-jel van problémája.

Ha most tervezel venni vagy már van Huawei / Honor készüléked, akkor most mi lesz? A válasz semmi, ugyanis ahogy mondtam én is, a Google és a Huawei is, a jelenleg piacon, forgalomban, felhasználóknál lévő okostelefonokat ez a megszorítás nem érinti, nem fognak eltűnni a Google appjai róluk. Ha most vennél Huawei vagy Honor mobilt akkor azt minden további nélkül megteheted.

A történetben biztosan lesznek még fejlemények, de remélem, hogy most már mindenkinek tiszta, hogy mi is a helyzet az USA, a Huawei és a Google között jelen pillanatban, illetve hogy ez mennyire érinti a felhasználókat.