Az iPhone 5se után folyamatosan érkeznek a pletykák az iPad Air új generációjáról is. A nem túl megbízható Digitimes szerint az iPad Air 3 4K felbontású kijelzővel, 4GB RAM memóriával és megnövelt akkumulátorral érkezhet. Természetesen nem nevezték meg a hír forrását, így még a feltételezés is elég vakmerő.

Ha viszont mégis szentelünk erre egy kis figyelmet, és netán tényleg 4K-s kijelzőt kapna az iPad Air 3, akkor még az iPad Pro-nál is nagyobb felbontása lesz, ami valljuk be, nem valószínű hogy be fog következni. Ha pedig az akkus hírt vesszük fontolóra, az Apple inkább rak bele energiatakarékosabb hardvert egy vékonyabb házba, minthogy az akkumulátor kapacitásán növelne.

Tegnap kikerült az a hír is, miszerint az iPad Air 3 egy március közepén megrendezésre kerülő médiaesemény során debütál az iPhone 5se és az Apple Watch új generációja mellett. Mindenesetre az Apple-nek keményen kell dolgoznia azon, hogy jó okot tudjon adni az iPad felhasználóknak az új készülék megvásárlására, ugyanis statisztikák szerint minden évben 25%-kal csökken az iPad eladások száma.

Hogy a fent leírtakból mi igaz, az hamarosan kiderül.

Forrás és további infók ITT

Hirdetés
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.