Hirdetés

A Google fejlesztés alatt álló összecsukható Pixel telefonja valószínűleg nem ugyanazt a kamerarendszert kapja, mint ami a Google Pixel 6 szériánál bemutatkozott, tudtuk meg a GSMArenától. Az új Google Camera applikációból derült ki, hogy az új Pixel kódneve „Pipit” lesz (korábban „Passport” néven futott).

A cikkből kiderül, hogy az összecsukható Pixel ugyanazt a 12.2 megapixeles főkamerát fogja használni, mint a Pixel 5. Ez egy Sony IMX363 szenzor, tehát nem az 50 megapixeles GN1 szenzor, amit a Pixel 6-ban és a Pixel 6 Próban megtalálhatunk. Egy másik Sony IMX386-os kamerát is rebesgetnek, ez valószínűleg széleslátó kamera lesz.

Google

Ezen a két kamerán kívül valószínűleg lesz benne két, 8 MP-es IMX355-ös szenzor is, amit vélhetően szelfikamerának használnak. Ez található a Pixel 5-ben és az alap Pixel 6-ban is. Összecsukható telefonról beszélünk, tehát a két 8 MP-es kamerából az egyik kívül, a másik pedig a belső felületen lesz.

A Google új, ‘Pipit’ telefonját 2022-ben várhatjuk. Korábban azt hittük, hogy a Pixel 6 bemutatóján bedobják majd az összecsukható verziót, de ez nem így történt. Az egyetlen bizonyíték a telefon 2022-ben történő kiadására az egy kifejezés, amit megemlítenek a Google Camera apk fájljában: „isPixel2022Foldable”.

Hirdetés
FORRÁSGSMArena