Az iPhone SE tavaly debütált az Apple kínálatában, azóta már egy tárhelyfrissítésen is átesett. Kedvelt modellről beszélünk, hiszen megőrízte a sokak által szeretett 4/4s, illetve az 5/5s ‘kocka’ külsejét, viszont belsőleg jelentősen fejlődött, részben az iPhone 6s tudását örökölte. A pletykák szerint az Apple nem felejtkezett meg erről a modellről, és valószínű a nagy sikernek köszönhetően tovább fogják fejleszteni.
A legfrissebb hírek azt sugallják, hogy 2018 elején érkezhet az új modell A10 chippel, 32 GB és 128 GB tárhelyverzióval, 1700 mAh kapacitású akkumulátorral, valamint természetesen kompatibilis lesz az iOS 11 operációs rendszerrel. Az ár/érték aránya továbbra is megmarad, így akik olcsóbb, de fejlett tudású iPhone-ra vágynak, azoknak továbbra is tökéletes az SE. Azt, hogy mi lesz az új modell neve, még nem tudni, de nem kizárt, hogy iPhone SE 2-re keresztelik majd.
1700mAh?ne már.ez több mint nevetsèges.
A mostani SE-ben 1624 mAh kapacitású akksi van és bőven jól bírja.
Nekem SE-m van, És tök jól bírja az aksija, tudod az Apple az más kategória, itt optimalizálva van a fogyasztás ez nem Android.