A Vodafone ReadyPay-jel való fizetés biztonságos, gyors és bárki számára elérhető.
A Tele 5 Taxi fél éves tesztelés után lehetővé tette a Vodafone ReadyPay bankkártyás fizetést. A társaság 110 taxijában elérhető az új fizetési szolgáltatás.

Ma már elengedhetetlen, hogy a vásárló kártyával is tudjon fizetni, ha igénybe vesz egy szolgáltatást. Nagyon örültünk tehát, amikor a Vodafone felajánlotta számunkra a ReadyPay-hez való csatlakozást.” – mondta Pásztor Marcell, a Tele5 Taxi ügyvezető igazgatója, s hozzátette, hogy a viszonylag alacsony napi forgalommal rendelkező vállalkozók és vállalatok számára – már amennyiben mobil kártyaelfogadóvá kívánnak válni – a ReadyPay az egyetlen lehetőség jelenleg hazánkban. 

A ReadyPay Magyarországon egyedülálló, a kis és középvállalatok életét megkönnyítő, a készpénzkímélő elektronikus fizetésre való azonnali átállást lehetővé tevő megoldás.” – mondta Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató helyettese. A mobil bankkártya-olvasó terminál akár zsebben is elfér, így a kereskedő, szolgáltató, vagy akár a megrendelt terméket házhoz szállító futár is könnyedén magával viheti, s bárhol, bármikor, pillanatokon belül használhatja is az eszközt.

A ReadyPay mPOS terminál a BKK által is jóváhagyott készülék. Ha Bluetooth-on keresztül párosítjuk az okostelefont vagy táblagépet a terminállal, akkor kapcsolódik az internetre. A Vodafone ReadyPay alkalmazás segítségével hajthatunk végre fizetési tranzakciót. Ezután a kártyabirtokos az mPOS terminál segítségével leolvashatja bankkártyáját vagy mobiltárcáját, illetve beütheti a PIN kódját szükség esetén. A tranzakció ezután úgy működik, mint az OTP bank rendszereiben. A sikeres tranzakcióról a Vodafone ReadyPay alkalmazásra és e-mailben is érkezik értesítés az elfogadóhoz. A kártyabirtokos is kaphat e-mailben értesítést, amennyiben megadja érvényes e-mail címét.

A szolgáltatás valamennyi Magyarországon forgalmazott kártyatípussal használható mindössze 4990 forintos áron.
A Vodafone ReadyPay szolgáltatás az OTP Bankkal és az Ingenico Group magyar leányvállalatával együttműködésben valósult meg. A szolgáltatás kiépítésében a MasterCard is részt vett.

Egy taxicégnél a tranzakció gyorsasága is kulcsfontosságú.”- mondta Pásztor Marcell, aki így mesélt a korábbi tapasztalatokról: „Hogy csupán egyetlen példát említsek, a repülőtéren, ahol mindössze 5 percnyi ingyenes várakozást engedélyeznek, már egy-két perces késedelemért is borsos árat fizethet a sofőr. A Vodafone ReadyPay költséghatékony és egyszerű készpénzkímélő megoldás taxisaink számára, amely nem csupán a mozgásban lévő kereskedők igényeihez optimalizált kompakt mérettel és takarékos akkumulátorral rendelkezik, de a tranzakció költségei is alacsonyabbak” – tette hozzá.

„Az Ingenico Group büszke arra, hogy a magyarországi piacon is az mPOS terminál forradalom élvonalában lehet iCMP termináljával. Hisszük, hogy ez a hatékony fizetési megoldás segíteni fog a taxisofőröknek új, visszatérő ügyfeleket szerezni.” – mondta Szabó Gábor, az Ingenico Group Magyarországért felelős vezetője.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
MEGOSZTÁS