Ha tetszik amit csinálunk, akkor nyomj egy lájkot :)

A Samsungra bárki mondhat bármit, a mobilokba épített kijelzői fenomenálisak, ebben igencsak élen járnak, a Galaxy S7 és Note7 készülékek hajlított QHD Super AMOLED kijelzői gyönyörűek, azonban egy újabb tulajdonsággal ruházzák meg a kijelzőt, hogy jövőre is eladható legyen a mobil.

Az amerikai Oak Ridge National Laboratory (ORNL) ma bejelentette, hogy a Samsung egy exkluzív licensszel gazdagodott, már ami a kijelzőket illeti. Kifejlesztettek egy “Superhydrophobic” bevonatot, mely teljesen vízlepergető, így ha víz éri a kijelzőt, az csepp formájában le is csúszik anélkül, hogy nyomot hagyna. Ez azt is jelenti, hogy így a koszt és a port is magával viszi a lepergő víz.

Ezt a technológiát úgy kell majd belevinnie Samsungnak a gyártási folyamatba, még mielőtt bármelyik konkrét készülékhez gyártani a kijelzőket. Ez azt jelenti, hogy a Galaxy S8-nál ez még nem valószínű, hogy megjelenik, viszont a Note8 vagy az S9 esetében már időszerű lehet.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
FORRÁSAndroidAuthority
MEGOSZTÁS
Barabás László
Lassan 4 éve foglalkozom blogolással, és ez nem is fog változni mostanság. Emellett mérnök-informatikus vagyok
  • Péter Izsó

    Csak egy gondolat:
    -Mennyi esélye van annak, hogy a Note8 korábban jön mint a idén a Note7 a gigantikus baklövése okán???