A Samsung San Franciscoban beszélt a Tizen OS jövőjéről a Tizen Developer Conference 2017 keretein belül. Elárulták, hogy a Tizent futtató okostelefonok előbb vagy utóbb, de minden országban elérhetők lesznek a világon.

Jelenleg az ilyen mobilok csak néhány régióban érhetők el, leginkább Indiára és Afrikára fókuszálnak. Indiában 2015-ben kezdték el a Tizen alapú mobilok forgalmazását, 2016-ban 30%-kal, idén pedig eddig 100%-kal több okostelefont értékesítettek, ami egyértelmű növekedés. Bár ez abban az esetben is igaz, ha 2015-ben 10 telefont adtak el, akkor 2016-ban 13-at, idén pedig eddig 20-at. Nyilván nem erről van szó, csak mivel százalékokról beszéltek, nem tudni, hogy tényleg mennyire kelendőek a Tizen mobilok.

A globális terjeszkedés mellett megígérték azt is, hogy 2017 év végére megtízszerezik a Tizen applikációk számát (2016-hoz képest). A Samsung látja a rendszerben a potenciált, hisz pár napja mutatták be új okostelefonjukat, a Samsung Z4-et.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
FORRÁSGSMArena
MEGOSZTÁS
Laci
Lassan 5 éve írok, és ez nem is fog változni mostanság. Papír szerint mérnök-informatikus vagyok, de a mobilok világa jobban vonz.