Épp tegnap írtunk róla, hogy augusztus végén, pont az IFA kiállítás előtt mutatkozik majd be az LG új prémium készüléke, a V30. Nos, mára is jutott némi információmorzsa a készülékről. Ezek szerint biztosra vehető az üveg hátlap, amivel úgy tűnik, a Samsunghoz hasonlóan az LG is egységesíti felsőkategóriás telefonjai formavilágát. A G6 is üveg hátlappal került piacra, és bár ez a megoldás nem mindenkinek nyeri el a tetszését, a V30-nál sem számíthatunk másra.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a MIL-STD-810G katonai szabványnak is búcsút mondhatunk-e, de az IP alapú víz- és porállóság gyakorlatilag biztosra vehető. Viszont az üvegnek köszönhetően belekerül a vezeték nélküli töltés lehetősége, ami egy csúcsmodellnél már elvárható funkció. Reméljük, nem követik el a G6-nál látott hibát, ahol is piaconként változó kivitelt kapnak a vásárlók, így Európában a prémium hangchip és a vezeték nélküli töltés is hiányzik belőle. A dupla hátlapi kamera megléte nem is kérdéses, a szintén ilyen megoldást használó G6 mellett furcsa lenne a szimpla optika. Ugyancsak a hátoldalra kerül az ujjlenyomat-olvasó, az LG-nél egy ideje ezt a bekapcsoló gombbal kombinálják, a márkára jó ideje nem jellemző az előlapi billentyűk használata.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
FORRÁSGSMArena
MEGOSZTÁS
Rusi

Több mint egy évtizede foglalkozom telekommunikációval, számos területén dolgoztam már, de bármerre is vitt az utam, az újságírástól nem tudtam és nem is akarok szabadulni. :)

  • lászló nagy

    1 ÜVEG HÁTLAPPAL ÉS VEZETÉK NÉLKÜLI TÖLTÉSSEL JÖN AZ LG V30…
    ez a hír címe.
    olvasd végig a nyolcadik sort:vezeték nélküli töltéssel jön a v30. te irtad
    2 ÜVEG HÁTLAPPAL ÉS VEZETÉK NÉLKÜLI TÖLTÉSSEL JÖN AZ LG V30
    A G6 is üveg hátlappal került piacra, és bár ez a megoldás nem mindenkinek nyeri el a tetszését, a V30-nál sem számíthatunk másra Sajnos ez azt is jelenti, hogy a V10-nél, de még a V20-nál is meglévő MIL-STD-810G katonai szabványnak búcsút mondhatunk, de az IP alapú víz- és porálló kialakítás kárpótolhat minket. .
    g6 üveg hátlap ja és meg van a katonai szabvány is.
    igazából halvány gőzöd sincs miről írsz…..össze vissza irkálsz

    • Abban igazad van, hogy a G6 is bír MIL-STD szabvánnyal, erre a cikk írója nem emlékezett. Szépen is fel lehetne erre hívni a figyelmet egyébként, tévedni emberi dolog. Természetesen javítjuk