Hirdetés

Néhány szivárgás megerősíti a másikat, néhány pedig totál ellentéte az előzőnek. Ugyanígy volt a Galaxy S8 esetében is, amikor még olyan képek kerültek fel az internetre, mely hasonlított a mostanira, de még nem a végleges változat volt.

Most is ez a helyzet az idei iPhonenal. Az összes kikerülő render és kémfotó mostanság egy tényezőben megegyezik, ez pedig a vertikális duál kamera. A kezdetek óta azt rebesgetik, hogy üveg hátlapja lesz az idei Apple mobiloknak, hogy be tudják hozni a vezeték nélküli töltést. Amiben viszont még nem jutottunk dűlőre és erősen kérdéses, az a Touch ID pozíciója. Az Apple vélhetően csökkenteni fogja a kávákat, viszont ha fel akar zárkózni a Galaxy S8-hoz, az LG G6-hoz vagy a Xiaomi Mi MIX-hez, akkor drasztikusan csökkenteni kell ezeket, ez pedig azzal járna, hogy eltűnne a fizikai home gomb.

Három lehetősége van az Applenek. Az első, ami tényleg innovatív lenne, az a kijelző alá integrált ujjlenyomat-olvasó, a technológiát már 2016 decemberében a Synapticss prezentálta (FS9100). A második – ami korábbi renderképeken is szerepelt – a hátlapi megoldás, ami egyáltalán nem megszokott az Apple részéről (bár a Samsung részéről sem volt az). Az Apple logó van jelenleg pont azon a ponton, ami kényelmes lenne a szenzornak, amit vagy odébbrak, vagy a szenzor kerül alá. A harmadik megoldás pedig a most megjelent renderképen vélhető felfedezni.

A jobb oldalon látható kékes színnel elkülönített rész pont az lehet, amire gondolunk. A másik felmerülő kérdés a renderkép láttán, hogy mi az a bekapcsoló gomb? Hogy néz ki? Nyilvánvalóan nem lesz ilyen otromba, de ez így megkérdőjelezi a kép hitelességét.

A hátuljára ez alapján biztos nem kerül, az előlapot teljes mértékben a kijelző uralja, így marad tényleg az oldalsó megoldás vagy a kijelzőbe integrált (amennyiben hiszünk a képeknek). Ti mire voksoltok? Bökjetek a lenti opciók valamelyikére, vagy írjátok le véleményeteket kommentben.

[Total_Soft_Poll id=”25″]

Hirdetés
FORRÁS/LEAKS
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.