Hirdetés

A Sony tavaly júniusban mutatta be a készüléket, ami akkor még nem igazán érte meg az árát. Most sem annyira, viszont aki belépőszintű, használható Sony mobilt keres, annak itt az Xperia E5.

Dizájn

A doboz tartalma

Külsőre az Xperia E5 szép készüléknek mondható, abszolút Sony dizájn jellemzi, a sarokban elhelyezett hátlapi kamera. Az előlapon egy 5.0 inches HD IPS LCD (294 ppi) kijelzőt találhatunk, melynek betekintési szögeivel vannak csak gondjaim, valamint a fényerőt én nem találom elegendőnek.

A kijelző fölött van a beszédhangszóró, az 5 MP-es előlapi kamera, a proximity- és a fényszenzor, illetve az értesítésjelző LED. A kijelző alatt nincs semmi (Sonyhoz híven), az androidos gombok a kijelzőből veszik el a helyet. Az Xperia E5 kerete kicsit túlnyúlik a kijelzőn, így sík felületre rakva a mobilt (ha nincs semmi rajta), akkor nem fog karcolódni. Az üveg nem Gorilla Glass, hanem csak „karcálló” üveg, a tesztidő alatt normál használat mellett nekem nem sikerült megkarcolni, de ez természetesen hosszabb távon jönne ki.

A jobb oldalon van a bekapcsológomb és a kicsit túl fentre helyezett hangerőszabályzó, a bal oldalon pedig egy fedelet találunk, ami alatt van a microSD slot és a nanoSIM tálca.

Fent találjuk a 3.5 mm-es jack csatlakozót és a zajszűrő mikrofont, alul pedig a microUSB portot, valamint egy rács alatt a mikrofont és a hangszórót.

A hátlap a kerettel ellentétben (ami fém) műanyagból van, ahol megtaláljuk az NFC logóját, valamint nagyon a sarokban a 13 MP-es kamerát, alatta pedig a LED villanót.

Nekem személy szerint nem jön be ez a nagyon sarokba helyezett kamera, ezt leszámítva pedig maga a készülék jól néz ki, jellegzetes Sony dizájnt kapott. Amit hiányolok a mobilról, az a dedikált kameragomb, egyébként pedig nincs külsőre más gondom.

Szoftver

Aki használt már Xperia mobilt, annak nem lesz meglepetés az Xperia E5 felülete sem. Android 6.0 Marshmallow rendszert futtat a Sony saját felületével megfűszerezve.

A kijelző alján találjuk az androidos vissza, home és multitasking gombokat, melyek sorrendje nem változtatható. Az értesítési központban található gyorsikonok sorrendjét és mivoltját viszont már személyre lehet szabni, van zseblámpa gyorsgomb, illetve hozzáadhatunk/eltávolíthatunk elemeket. Maga a rendszer témázható, ha esetleg nem tetszene az alapértelmezett kinézet.

A készülék az alábbi extra alkalmazásokkal érkezik: Rajz, Xperia Lounge, What’s New, Amazon Shopping, AVG Protection, Kobo eBooks.

A szoftver jól és gyorsan működik, viszont azt nem tudni, hogy kap-e valamikor Android 7.0 frissítést.

Hardver

Jöjjön a vas…a Sony Xperia E5 hardverileg nem mondható egy nagyon bika telefonnak, főleg nem 2017-ben. MediaTek MT6735 típusú négymagos processzort kapott magonként 1.3 GHz-el (Cortex-A53), hozzá egy Mali-T720MP2 grafikus gyorsítót, valamint 1.5 GB RAM-ot. Lássuk be, ez nem sok, viszont elég, máris mondom, hogy mire.

AnTuTu Benchmark v6.2.7 32598 pont
Geekbench 4 567 / 1491 pont

A benchmark tesztek iránymutatónak megfelelnek, hasonló pontszámot kapott a Huawei P8 Lite, valamint a Honor 4X, ezekkel tud így nyers adatok alapján versenyezni.

A rendszer használatához abszolút elég a hardver, viszont előfordulhat, hogy adott helyzetben többet gondolkodik a készülék, vagy egy nagyobb játékból kilépve újratölti a felületet. Apropó játékok, kipróbáltuk a Dumb Ways To Die-t, a CSR Racing 2-t, melyek kiválóan mentek az Xperia E5-ön, a nagyok közül pedig a RealRacing 3-at, ami élvezhetően működött, viszont látható volt, hogy megdolgozza a mobilt, nagyon alacsony fps mellett ment, valamint kb 10 perc játék után már érezhetően melegedett a készülék (nem volt tűzforró, de éreztem, hogy meleg).

Teljesítményben tehát annyira nem rossz, de természetesen lehetne jobb is, de tudjuk, hogy adott árért a Sony hardveresen kevesebbet ad, mint egy másik márka képviselője. Az Xperia E5 belső tárhelye 16 GB, amiből 10.6 GB-ot tudunk szabadon felhasználni, viszont egészen 256 GB-ig bővíthető, ami nem rossz!

Kamera

A Sony kamerák, szenzorok híresen jók, az más kérdés, hogy ki milyen szoftvert rak alá. És őszintén szólva a Sony szoftverével nem vagyok maradéktalanul elégedett. A felületben van manuális mód, viszont nekem önmagában a felület elgondolása sem tetszik, de csak a fehéregyensúlynak és a jeleneteknek (SCN) van gyorsgombja, minden mást, ami szenzort tekintve kimerül az ISO-ban a beállításokon belül lehet állítgatni.

Az előlapon ugyebár egy 5 MP-es kamera található f/2.4-es rekeszértékkel, amivel sötétben igencsak szemcsés fotókat kapunk, de szelfikamerának megteszi.

5 MP-es szelfi

A hátlapon már egy jobb, 13 MP-es szenzort kapunk f/2.0 rekeszértékkel. Van benne arcfelismerés, mosolyexponálás, arcfelismerés, illetve ha már hiányzik a dedikált kameragomb, beállíthatjuk, hogy a hangerőgomb milyen funkciót lásson el (zoom vagy exponálás).

Ezzel a kamerával már lehet szép fotókat készíteni, különösen jó, ha makró, közeli képeket készítek. A videórögzítés 1080p@30fps-sel lehetséges, ettől többet nem is várunk el, a fenti tesztvideóban láthattok részletet, hogy milyen minőségben rögzít az Xperia E5.

Adatkomm./Akkumulátor

Az Xperia E5 Cat.4-es LTE-re képes, vagyis a hazai 150/50 Mbps sebességű internetet maximálisan ki tudja használni. WiFi 802.11 a/b/g/n szabványokat ismer, hotspotként is használhatjuk a készüléket.

Van benne Bluetooth 4.1 (A2DP, aptX), GPS és A-GPS, ahogy fentebb említettem NFC és FM-rádió is. A microUSB porttal OTG-re nem képes, csak töltésre alkalmas.

Szenzorokat tekintve az Xperia E5-ben van gyorsulásmérő, közelségérzékelő, illetve iránytű. Fontos, hogy a telefon NEM vízálló!

Az akkumulátora 2300 mAh kapacitású, ami 5 inch mellett nem túl vaskos. Ezzel az akkuval nagyjából 10 órányi beszélgetést és 65 órányi zenehallgatást, 7 és fél órányi webböngészést és 7 óra 15 perc videólejátszást lehet elérni. Ezeket ki tudja tolni a STAMINA és az Ultra STAMINA üzemmód. Előbbi egyes funkciókat tilt le (WiFi, Bluetooth, stb..) 15%-os töltöttség alatt, utóbbi pedig a funkcionalitást minimálisra csökkenti, hogy minél tovább bírja. Én egy feltöltéssel egy napi használatot tudtam kihozni belőle, reggeltől másnap reggelig bírta.

Összegzés

A Sony Xperia E5 alapvetően nem egy rossz készülék, a 1.5 GB RAM-ot kevésnek tartom, illetve processzorban sem túl erős, de az árához képest nagyon sokkal többre nem lehet számítani.

Aki ragaszkodik a Sony-hoz, viszont sok pénzt nem szánna egy okostelefonra, annak az Xperia E5 nem rossz választás, viszont ha másban is gondolkodunk, akkor vannak ilyen áron jobbak is.

Az Xperia E5 tesztkészüléket a VIP-Phone biztosította számunkra, ezúton is köszönjük, náluk a készülék 43.790 Ft-ért vásárolható meg.

Hirdetés
ÁTTEKINTÉS
Dizájn
8
Szoftver
7
Hardver
6
Kamera
7
Akkumulátor
8
Ár/Érték arány
8
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.
sony-xperia-e5-tesztAki egy olcsóbb Xperia-t szeretne vásárolni mindennapi használatra, annak tudom ajánlani az E5-öt.

1 hozzászólás

  1. egy E4 ex-tulajdonosaként írom, hogy mégegyszer nem követek el olyan hibát, hogy belépőszintű Xperiára pénzt adok ki – a Sony ezt a kategóriát szinte egyáltalán nem támogatja (nincsenek javítások, frissítések), a vásárlók megtévesztése, hogy ilyen árszinten telefont dobnak piacra.

Comments are closed.