Folyamatosan hallunk a Snapdragon 835-ről, ám még mindig nem lépett piacra ilyen chipsettel szerelt eszköz, annak ellenére, hogy a Sony csúcsmodelljeiben ez az SoC lesz, és a Samsung Galaxy S8 bizonyos országokban megjelenő változatait is ez hajtja majd. Mindenképpen le kell szögezni, hogy a Snapdragon 835 hiába a 821-es örököse, jelentősen eltér tőle, kezdjük rögtön azzal, hogy négy- helyett nyolcmagos processzor dübörög benne, vagyis többmagos teljesítményben jelentős előrelépést várhatunk tőle.

Ezt pedig a Geekbench alá is támasztja, a Snapdragon 835 multi-core teljesítményben jelentősen megveri a Huawei P10-ben lévő, igencsak fejlett Kirin 960-at, a OnePlus 3T-ben duruzsuló 821 eredményeit pedig több mint megmásfélszerezi.

Az AnTuTu szintén a Snapdragon 835 fejére teszi fel a képzeletbeli koronát, igaz, ebben a tesztben a 821 nem szerepel le nagyon, a Google Pixelek is bizonyítják ezt.

A Snapdragon 835-ben új grafikus gyorsító is debütál majd, az Adreno 540-es, ami nagyjából 25 százalékos előrelépést ígér az elődjéhez képest. A GFXBench segítségével ennek a képességeit is lemérték: nem meglepő módon az első helyre került, a P10-ben lévő GPU-nál majdhogynem kétszer magasabb pontszámokat produkálva.

A végére a 3DMark teszt maradt, ami ugyan nem mutatott ki ekkora differenciát a Qualcomm legújabb, valamint a régebbi és a konkurens megoldások között, a dobogó legfelső foka viszont nem lehetett kérdéses itt sem.

Természetesen ezek még nem hivatalos mérések, de jó iránymutatást adnak arra, hogy az amerikai félvezetőtervező cég milyen portékával készül leigázni a piacot.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
MEGOSZTÁS
Tamás Zsolt

Sok éve dolgozom már mobilkommunikációs szegmensben, az újságírás és a rádiózás a szenvedélyem, a sales a munkám részét képezi, a jogi tudás pedig a mindennapjaimat segíti.