Hirdetés

A Samsung Gear S2 és a Gear S közötti dizájnbeli különbségek hatalmasak voltak, a Samsung – nagyon helyesen – rájött, hogy a kerek óraszámlap a nyerő, ezzel kelendőbb lesz az óra, tavaly szeptemberben ezt a vonalat vitte tovább és bemutatta a szeptemberi IFA-n a Gear S3-at.

Készült egy Classic, illetve egy Frontier elnevezésű modell, utóbbi a sportosabb kialakítású variáns, előbbi pedig az elegánsabb, nevéből adódóan klasszikus. Mi a Gear S3 Classic-ot kaptuk meg tesztelésre.

Dizájn

A Gear S3 dizájnban nem sokat változott az elődmodellhez képest, de azért mégis vannak különbségek. A vastagság 11.4 mm-ről 12.9 mm-re nőtt, illetve kicsivel nehezebb is lett, 57 grammot nyom. Viselése egyébként abszolút kényelmes, nem kellemetlen órák, sőt napok után sem.
Az óra váza 316L rozsdamentes acélból készült, a kijelzőt pedig Gorilla Glass SR+ üveg védi. Ennek köszönhetően megkapta a MIL-STD-810G katonai szabványt, valamint IP68-nak megfelelően teljesen por- és korlátozottan vízálló. Ezek a szabványok nem azt jelentik, hogy rögtön földhöz vághatjuk, illetve mehetünk búvárkodni, hanem azt, hogy esőben is bátran használhatjuk, valamint ellenáll az ütődéseknek, karcoknak.

A kéz felőli részen megtalálható ugyanúgy a pulzusmérő szenzor, illetve erre a felületre csatlakoztathatjuk a vezeték nélküli töltőt, maga a szíj pedig valódi bőrből készült, ami egy szabványos 22 mm-es pánt, könnyen cserélhető, ha esetleg elhasználódott az előző vagy ha egyszerűen mást szeretnénk.

A bal oldalon találunk egy hangszórót, a jobb oldalon pedig egy mikrofont, így aktív bluetooth kapcsolat mellett tudjuk fogadni a hanghívásokat, illetve kezdeményezni is lehet az óráról.

Anyaghasználat, összeszerelési minőség és dizájn szempontjából abszolút prémium kiegészítőről van szó, mely valóban elegáns megjelenést biztosít.

Hardver

A Gear S3 kijelzője 1.2 inchről 1.3 inchre nőtt az elődmodellhez képets, ugyanúgy AMOLED panelről beszélünk és a felbontás is maradt 360 x 360 pixel felbontású. A minimális méretnövekedés és az azonos felbontás a képpontsűrűség csökkenéséhez vezetett, a Gear S3 278 ppi-s kijelzővel bír, amin közelről nézve láthatóak a pixelek, de ez itt nem mérvadó, hisz alapvetően egy óráról van szó, amit tisztes távolságból, karunkról nézünk, onnan nézve pedig egyáltalán nem vehető észre, sőt kifejezetten jó, ez igaz a színekre és a betekintési szögekre is.

Az óra körüli szintén rozsdamentes acél korona megmaradt a Gear S2-höz híven, ehhez igazították az egész szoftvert. Miért jó ez? A gyakorlati haszna igencsak előjön a mindennapi használat során, ugyanis így nem kell ujjunkkal legyezni és letakarni a fél kijelzőt, hanem ezt tekerve gyorsabban eljuthatunk a kívánt menüponthoz, valamint látjuk is az egész megjelenítőt. A mechanikus kattanó hang pedig minőségi érzetet kölcsönöz.

Nem nevezhetnénk ráncfelvarrásnak, ha nem lenne erősebb a vas, ami dolgozik benne. A Gear S3-ban egy saját tervezésű Exynos 7270-es kétmagos chipset található, melyben Cortex-A53-as magok dolgoznak 1 GHz-es órajelen, ami mellé 768 MB RAM-ot, valamint 4 GB bruttó tárhelyet kapunk. Ez határozott fejlődés a Gear S2-höz képest, már egy órában olyan hardver köszön vissza, mint amit néhány évvel ezelőtt belépőszintű okostelefonoknál láthattunk.

Adatkommunikáció szempontjából ugyanúgy képes 802.11 b/g/n WiFi-re, Bluetooth 4.2-t támogat, NFC is van benne, ezek mind megvoltak a Gear S2-ben is (ott BT 4.1 volt), ami nagy különbség, az a beépített GPS. Ennek köszönhetően nem kell magunkkal vinni a telefont, ha mondjuk futni megyünk, az óra mérni fogja a helyadatokat is, melyeket később szinkronizál az S Health applikációval. Mondanom sem kell, hogy az óra működése az erősebb hardvernek köszönhetően fürge, egyáltalán nem tapasztaltam laggokat, megakadást vagy bármi hasonlót.

Szoftver

Az új okosórán is a Samsung saját Tizen OS rendszere fut, annak is a 2.3.2-es verziója. Az operációs rendszer különlegessége, hogy mindent a kerek kijelző köré alakítottak, minden ikon kör alakú és a menüben a kijelző szélén helyezkednek el, a widgetek között navigálva is olyan, mintha körbe mennék. Nagyon precíz, nagyon jó megoldás, az pedig pláne jó, hogy a kijelző körüli koronával tökéletesen együtt működik, reszponzív és gyors, nem habozik.

A szoftver felülete viszonylag egyszerű. Mondhatni a „főképernyő” maga a számlap, mely igény szerint változtatható, akár a beépítettek közül, de letölthető külső fejlesztők számlapjai is a Galaxy Apps-on keresztül. A számlapokat hosszú nyomás után hozhatjuk elő, ezeket testre is tudjuk szabni, változtathatjuk a színeket, a megjelenítendő adatokat.

Ha a számlaptól balra tekerek/legyintek, akkor időrendi sorrendben láthatjuk az értesítéseket, melyekre innen is tudunk válaszolni akár a beépített vagy általunk utólag hozzáadott gyors válaszadási lehetőségek használatával, vagy a virtuális billentyűzeten pötyögve, ami valljuk be nem túl kényelmes. Az jó, hogy rögtön lehet reagálni az értesítésre, de én nem szívesen pötyögnék ezen a kis kijelzőn.

Jobbra tekerve az ún. widgeteket láthatjuk, az általunk gyakran használt vagy nézett funkciókat, melyeknek sorrendjét is testre tudjuk szabni. Nekem például az első helyen négy kedvenc kontaktom volt kirakva, utána az időjárás, az aktivitások összegzése, stb… Akár alkalmazás gyorsindító ikont, emlékeztetőt, naptárat, pulzusmérőt is ki tudunk rakni, de akár folyadékbevitelünket is tudjuk itt növelni.

Fentről lefelé legyintve hozzáférhetünk a zenelejátszóhoz, a repülőgép módhoz, a ne zavarjanak módhoz, állíthatjuk a hangerőt/audio profilt, a kijelző fényerejét, illetve láthatjuk az akkumulátor százalékát.

A menüt az alsó fizikai gombbal hozhatjuk elő, itt váltogathatunk a telepített applikációk között, melyeket oldalakra bontva találhatunk meg. Az elrendezés sorrendjét az órán de a telefonos Samsung Gear appon keresztül is módosíthatjuk. A beállítások között mindenhez hozzáférhetünk, ami az órát illeti, állíthatjuk a stílust, a betűtípust és méretet, a csengőhangot, beállíthatunk képernyőzárat is, hogy illetéktelen ne férhessen hozzá, stb…

További applikációkat is letölthetünk a Galaxy Apps-ból, például egyedi számlapokat, segédalkalmazásokat, játékokat, akár zseblámpa appot is, amivel teljes fényerőn fog világítani fehéren a kijelző, így tájékozódhatunk a sötétben is. A rendszer jól optimalizált, testreszabható, egyszerűen kezelhető.

Kompatibilitás, applikáció

A Samsung Gear S2, Gear S3 és Gear Fit 2 már kompatibilis iOS készülékekkel is, így aki iPhone-hoz szeretne egy klasszikus kinézetű prémium órát, az a Gear S3-at is tudja csatlakoztatni a Gear S appon keresztül, ami ingyenesen letölthető iOS-re. Mivel külön rendszerről van szó, vannak funkcionalitásbeli hiányosságok, de hogy miként is használható a Gear S3 iPhone-nal, azt a lenti videóból megtudhatjátok.

Alapvetően minden olyan androidos készülékkel működik a Gear S3, amin legalább Android 4.4 rendszer fut, illetve legalább 1.5 GB RAM-ja van. Erről bővebben ITT találhattok infót.

Párosítás után a Samsung Gear applikáció felületén láthatunk egy INFÓ és egy BEÁLLÍTÁSOK fület. Előbbin belül láthatjuk a Gear S3 alapvető információit, az akkumulátor kapacitását, a tárhely és a RAM terheltségét, valamint ajánlott számlapokat és appokat dob fel nekünk.

A beállítások fülön testreszabhatjuk mindazt, amit az órán is elvégezhetünk, de természetesen itt jóval egyszerűbb, mintha a kis kijelzőn állítanánk be mindent. Betáplálhatjuk egyéni gyors válaszadási lehetőségeinket, ha nem találjuk az órát, akkor megcsörgethetjük innen, az alkalmazások sorrendjét állíthatjuk be, konfigurálhatjuk az S.O.S. funkciót (az alsó gombot 3x megnyomva adott kontaktoknak segélykérő üzenetet lehet küldeni), illetve fotókat, zenéket küldhetünk a Gear-re, erre is jó a 4 GB beépített tárhely.

Akkumulátor

A Gear S2-ben egy 250 mAh kapacitású akku található, ami a Gear S3-ban 380 mAh-ra duzzadt. Ezzel az üzemidő is nőtt, nagyjából 3 teljes napi használatot tudunk belőle kifacsarni közepes fényerőn, folyamatos kapcsolattal, minimális mozgással, esti alvásméréssel és folyamatos értesítésfogadással.

A töltés vezeték nélkül történik a dobozban mellékelt bölcsővel, viszont a töltési idő meglehetősen sok a kapacitáshoz képest. Nagyjából 19%-os töltöttség mellett ~2 órát írt ki az óra, hogy ennyire van még szüksége a teljes töltöttséghez, 10% alatt pedig 2 óra 15 perc kell neki.

Van benne energiatakarékos mód is, mellyel a kijelző szürkeárnyalatos lesz, kikapcsol minden funkciót az értesítések kezelésén kívül, kikapcsolja a wifit, illetve korlátozza a teljesítményt is. És látványosan korlátozza, az animációk már nem olyan gördülékenyek, jelentősen romlik a sebesség és az élmény, szóval ezt csak akkor ajánlom, ha hosszú ideig nem jutunk töltő közelébe.

Egy ideig használtam iPhone-nal is és az Apple Watch-nál mindenképp jobb a Gear S3 üzemideje, ott is teljes 3 napot kibírt szusszal az óra.

Összegzés

A Samsung Gear S3 Classic és Gear S3 Frontier 129.990 Ft-os fogyasztói áron érhető el Magyarországon. Ha belegondolunk, hogy ennyi pénzért már egy ütős felsőkategóriás mobilt lehet kapni, úgy szerintem nem éri meg az árát és még mindig azt lehet mondani, hogy az okosóra nem olyan dolog, mint az okostelefon, sokak számára ez még mindig egy felesleges kiegészítő.

Viszont akinek nem számít az ára, hanem szeretnének egy olyan elegáns órát, mely méri az aktivitást, pulzusunkat, alvási szokásainkat, sok esetben az interakciók elvégezhetők vele okostelefon nélkül, annak tudom ajánlani, mert gyors, tudásához képest jól bírja egy feltöltéssel.

Hirdetés
ÁTTEKINTÉS
Dizájn
10
Hardver
9
Szoftver
10
Funkcionalitás
10
Akkumulátor
9
Ár/Érték arány
8
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.
samsung-gear-s3-teszt-a-szukseges-rancfelvarrasNagyon jó okosóra lett a Gear S3, bátran ajánlom mindenkinek, aki nem sajnálja rá a pénzt