Noha még igencsak az év elejét írjuk, lesznek még meglepetések, de jelenleg elmondható, hogy a Samsung új csúcskategóriás készüléke az eddigi legjobb! Objektív, nyers adatok alapján, de szubjektív véleményt is tekintve.

Dizájn

A Samsung Galaxy S8 dizájnjában kétségkívül vannak olyan pontok, melyek kifogásolhatók, de nagyjából egy hetes használat után már bátran elmondható, hogy ezek nem olyan nagy gondok ám.

A legnagyobb újítás a hatalmas Infinity Displayre keresztelt, 5,8 hüvelykes megjelenítő, amely a sarkokon lekerekített, két oldalán pedig ívelt. A Samsung mindig is jó volt kijelzőkben, a Galaxy S8 1440 x 2960 pixel felbontású, 570 ppi pixelsűrűségű Super-AMOLED kijelzője azonban mindent felülmúl.

A kijelző HDR10 támogatottsággal is bír, tehát a színkezelés, a megjelenítés hihetetlenül élénk, színhű, egy-egy kép vagy videós tartalom során úgy lehet érezni, mintha ott lennél. Szubjektív véleményem szerint a Galaxy S8 kijelzője az eddigi legszebb, amit mobilban láttam (igen, tudom hogy van Xperia XZ Premium is, de az ívelt, lekerekített megoldás sokat dob az élményen). Az ívelt kialakításnál egyébként egyáltalán nem probléma, ha belelóg a kijelzőbe az ujjunk, nem veszi érintésnek a készülék.

A kijelző alatt megtaláljuk a mindig látható home gombot, ezen a részen a kijelző nyomásérzékeny, erősen megnyomva (bizonyos beállítások mellett) máris feloldható a képernyőzár. Elérése egyébként nem nehéz, mintha egy fizikai home gombot nyomnánk, csak ez éppen virtuális.

A kijelző fölött érzékelők sokaságát láthatjuk. Találunk itt értesítő ledet, közelségérzékelőt, fényszenzort, infra szenzort, írisz-olvasót, valamint természetesen egy előlapi kamerát. A kamera 8 MP felbontású, f/1,7-es rekeszértékével, autofókuszával és auto HDR funkciójával kiváló önarcképeket tudunk készíteni minden körülmények között. Az írisz-olvasóról és az arcfelismerésről az Extrák rész alatt olvashattok bővebben.

A keret fényesre polírozott fémből van, ami a tesztre kapott fekete modellnél szinte teljesen egybeolvadt az elő- és hátlappal, alig lehet látni a határokat. Mivel mindkét oldalról ívelt, Gorilla Glass 5 üvegről beszélhetünk, ezért oldalt nagyon vékony a keret.

A csiszolásból adódóan kicsit csúszós kézben, ha erre esik a választás, én mindenképp javasolnék rá egy tokot, ami már stabil fogáspontot biztosít. Jobb oldalon találjuk a bekapcsológombot, a bal oldalon pedig a hangerőszabályzót és a dedikált Bixby gombot (az Extrák rész alatt bővebben).

Alul megtalálható a 3,5 mm-es jack csatlakozó, az USB Type-C töltőport, ami OTG képes is, valamint a mono hangszóró és a mikrofon. A hangszórótól sajnálom, hogy nem sztereó, nem tartott volna sokból megoldani, hogy a beszédhangszóró is működjön másodlagosként, mindenesetre ennek az egy hangszórónak a hangzásával sincs semmi probléma, hangos, tisztán hallható, minőségi (Harman), mondjuk nem ér fel pl. egy ZTE Axon 7 vagy egy HTC BoomSound rendszerhez.

A tetején mindössze a SIM-kártya és a microSD műanyag tálcáját, illetve a zajszűrő mikrofont találjuk. Innen nagyon hiányzik szerintem az infra port, amit a Galaxy S6 után kivettek a csúcskészülékekből (miért?).

Ha áttekintünk a hátlapra, látható a mondhatni egyedi helyre rakott ujjlenyomat-olvasó, a 12 MP-es (f/1.7 rekeszértékű) hátlapi kamera, a pulzusmérő szenzor és az egytónusú LED villanó. Mindenki az ujjlenyomat-olvasóról beszél, azt viszont senki nem veszi észre, hogy eltűnt a kameradudor. A kamera körül keret lóg csak ki, hogy ne karcolódjon az üvege, de maga a szenzor síkban van a hátlappal, ami határozott fejlődés az S7-hez képest.

Az IP68-as vízállósági tanúsítvány itt is megmaradt, tehát másfél méter mélységig és 30 percig vízhatlan a készülék. A Samsung Galaxy S8 az én szememben egy dizájnbajnok, az előlapi autentikációknak köszönhetően én a tesztidő alatt egyáltalán nem használtam az ujjlenyomat-olvasót, így ennek elhelyezése csöppet sem zavaró (számomra). Hátrányként mondható, hogy az üveg – noha nem vészesen, de – gyűjti az ujjlenyomatokat, ezáltal csúszós lehet a felület egy idő után. Egyébként gyönyörű a készülék, a kijelző elsőosztályú, élmény használni!

Szoftver

A Note7 óta jelen lévő Samsung Experience felülettel találkozunk a Galaxy S8-nál is mindössze annyi különbséggel, hogy más az ikonkészlet. A más alatt azt értem, hogy minimalista, egy egy ikon néhány vonalból és háttérszínből áll, amivel nincs is igazából semmi gond, megszokható. Android 7.0 Nougat rendszert telepítettek, annak minden jóságával, tehát a natív osztott képernyővel, a gyors válaszadási lehetőségekkel stb…

Dunát lehetne rekeszteni, ha minden apró dolgot elmondanék, inkább csak a főbb érdekességeket osztanám meg veletek.

A Samsung lehetőséget nyújt a felhasználók számára, hogy megszabaduljanak az eddigi kéretlen/kelletlen alkalmazáslistától, így az elrendezés úgy is megoldható, hogy minden ikon megtalálható a kezdőképernyőn oldalakra és mappákra rendezve. A menügomb eltávolítása egy opcionális dolog, ezen felül azt is be lehet állítani, hogy attól még elő lehessen hozni a listát a kezdőképernyőn felfelé vagy lefelé irányuló legyintéssel (nekem ez a legkézenfekvőbb).

Ugyebár a Samsungnál elsőként a Galaxy S8-nál jelentek meg a szoftveres navigáló gombok. Beállíthatjuk ezek színét (teljesen egyedire is), szabályozhatjuk a home gomb nyomásérzékenységét, valamint a két szélső gomb sorrendjét is változtathatjuk (vissza és alkalmazásváltó), azonban eltüntetni a sávot nem lehet, erre nincs gyári opció.

A speciális funkciók között rengeteg okosságot találunk, itt tudjuk beállítani többek között az egykezes módot, a fényképező gyorsindítását (ami már nem a home gomb kétszeri nyomása, hanem a bekapcsoló gombé), az osztott képernyőt, illetve a különböző intelligens funkciókat. A nagyobb, hosszúkásabb kijelző egyébként használhatóbbá teszi a többablakos mód használatát, azonban személy szerint ennek jelentőségére még nem jöttem rá okostelefonnál.

Ugyanúgy fellelhető benne az eszköz karbantartása, ahol figyelhetjük az akkumulátor-használatot, a tárhely kapacitását, valamint szabályozhatjuk különböző módokkal a készülék teljesítményét akár játékra, akár szórakozásra (zene, videó) használjuk. A Note7-nél debütált, de a Nougat által már beépítve megtalálható kékfény szűrőt és biztonságos mappát is megtaláljuk, nagyjából ezek az újdonságok.

Maga a szoftver elképesztően gyors és magabiztos, egy hét használat alatt nem tapasztaltam semmilyen fennakadást, de ezt el is várnánk ettől a modelltől. Az applikációkkal kapcsolatban annyit kiemelnék, hogy nem mindegyik támogatja a Galaxy S8 képarányát (18,5:9), így azok 16:9-ben jelennek meg, alul és felül pedig levágja a képet a szoftver. Ilyen app (jelen pillanatban) a Google Analytics, a Facebook Pages Manager, valamint a Real Racing 3, a többiek (már amiket használtam) teljes képernyőn működnek.

Hardver

A készülékben működő vasra abszolút nincs panaszom. Az európai piacra az Exynos 8895 rendszerchippel rendelkező modell került, ahogy tehát eddig, úgy most is a Samsung saját fejlesztésében kell megbíznunk. Itt az órajelek a következőképp alakulnak: 4 x 2,3 GHz + 4 x 1,7 GHz. A lapkakészlethez tartozik egy Mali-G71 MP20 típusú grafikus gyorsító, ami igen masszív teljesítményre képes, konkrétan semmi nem okoz problémát a mobilnak.

Operatív memóriából 4 GB-ot, belső tárhelyből pedig 64 GB-ot (53,96 GB szabadon felhasználható, 256 GB-ig bővíthető) kapunk. Sokan csalódottak voltak, hogy míg a kínai telefonokban 6 GB RAM van, akkor a Galaxy S8-ban miért nincs? Lépjünk túl a számokon, nem kell 30 magos processzor és 10 GB RAM, rengeteg múlik az alkalmazott technológián és a szoftveres optimalizáción. A Galaxy S8-ban LPDDR4 RAM-ot találunk, rengeteg háttérben futó alkalmazással is mindig volt 500 MB körül szabad memória, ha pedig mindent bezártam, akkor 900 MB volt a szabad, szerintem bőven elegendő.

Nézzük a benchmark teszteket:

AnTuTu Benchmark v6.2.7 172.767 pont
Geekbench 4 2004 / 6372 pont

Ezekkel a pontszámokkal jelenleg a tavalyi iPhone széria mögött van közvetlenül a Galaxy S8, de ha maradunk az androidos berkeken belül, akkor a Samsung csúcskészüléke jelenleg a leggyorsabb (pontszám alapján).

A telefonnak meg se kottyan például az Asphalt Xtreme közbeni rögzítés, minimálisan melegszik, de nem kellemetlen mértékig, szerencsére így is egy lagg nélkül megy az egész. Hardveresen az eddigi legjobb piacra dobott készülék az androidos mobilok között, lesz vajon ellenfele? (Xiaomi Mi 6?)

Extrák

Miben lett jobb a Galaxy S8 a tavalyi modellnél? Mik azok az extrák, melyek különlegessé teszik? Ilyen például az itt debütáló Bixby, a Samsung saját személyi asszisztense. Mint az összes többi asszisztens, a Bixby is sajnos csak külföldön használható teljes mértékben, azonban van egy-két érdekessége, mely Magyarországon is használható.

A főképernyőről jobbra legyintve, vagy a dedikált Bixby gomb megnyomásával egyből a “Hello Bixby” kezdőlapra kerülünk. Itt különböző kártyákat láthatunk azokkal az appokkal kapcsolatban, amelyeket támogatja az asszisztens. Itt például láthatjuk a Galéria új elemeit, a naptárbejegyzéseket, a közelgő emlékeztetőket, a testmozgás összegzését, az időjárást, illetve többek között a híreket is különböző forrásokból. Ezeket testre lehet szabni, hogy mit hogyan szeretnénk látni, ha minket például nem érdekelnek a hírek, akkor azt el lehet tüntetni. Másik érdekessége a kameránál található. Ha bekapcsoljuk a “Bixby Vision” funkciót, akkor felismeri a kamera elé tett tárgyat és a formája, mintája alapján hasonló találatokat keres az interneten. Ez jól jöhet, ha egy bizonyos terméket keresnénk az interneten vagy például egy plakát digitalizált változatát szeretnénk felkutatni.

Az Apple Magic Mouse 2-t például vécéülőkének és fürdőkádnak észleli 😀 Külföldön a Bixby Visiont vásárlásra is lehet használni, ha lefotózol így egy banánt, különböző áruházakat ki is ad találatként, ahol lehet ilyen gyümölcsöt kapni.

Szintén különlegesség az írisz-olvasó, az arcfelismerés és a Smart Lock. A – Samsung berkein belül – Note7-nél megismert szenzor itt is nagyon jól működik, felismer szemüvegben és anélkül is, illetve az infra segítségével sötétben is használható. Én személy szerint az arcfelismerést többet használtam, hisz nem kell bepozicionálni, mint az írisznél, elég ha magad elé teszed a telefont és máris felold. Az ujjlenyomat-olvasó elhelyezése továbbra sem mondható teljesen kényelmesnek, de ezek a feloldási lehetőségek jó, talán jobb alternatívaként szolgálnak. Voltak olyanok az interneten, hogy egy nyomtatott fotóval átverhető az arcfelismerés. Hát nekem nem sikerült átverni, fényképre nálam nem oldott fel, így én biztonságosnak titulálnám ezt a megoldást.

Néhány gondolat a Smart Lockról. Ennek segítségével szabályozni lehet, hogy a telefon mikor kérjen autentikációt. Be lehet állítani megbízható eszközöket, megbízható hangokat, illetve helyeket, valamint ha például kézben tartjuk vagy zsebben hordjuk a telefont, arra is beállítható kivétel. Megbízható helynek meg lehet adni az otthoni környezetet, így GPS koordináták alapján meghatároz a telefon egy virtuális kerítést, amelyen ha kívül megyünk, már kér jelkódot, ujjlenyomatot, íriszt vagy arcot. Ez még kényelmesebbé teszi a készülék használatát.

Kamera

Az előlapra egy 8 MP-es, f/1.7-es rekeszértékű kamera került, ami 1440p-ben képes videót rögzíteni. Autófókuszos a szenzor, amire már szükség van a csúcskészülékeknél. Szoftveresen a Samsung hozzáadott néhány AR filtert, melyek felkerülnek az arcunkra, ha ismered a Snapchat megoldásait, akkor nem kell ezt tovább magyaráznom.

A hátlapi kamera felbontása és értékei ugyanazok, mint a Galaxy S7-nél, viszont nem ugyanaz a szenzor van benne. 12 MP-es f/1.7-es rekeszértékű szenzorról beszélhetünk itt is, viszont a Galaxy S8-nál ISOCELL S5K2L2 vagy Sony IMX333, ami a Galaxy S7-nél ISOCELL S5K2L1 vagy SONY IMX260 volt. Érezhetően jobb képeket készít a Galaxy S8, a kijelző HDR10 támogatottsága miatt (is) a lőtt fotók és videók hihetetlen színhűek, de külső kijelzőn nézve is nagyon részletgazdagok.

Az összes kép teljes méretben ITT tekinthető meg!

A duál kamerás mobilok többek között a mélységérzékelésre mennek rá, viszont a Galaxy S7-nél megismert Dual Pixel technológiával a Galaxy S8 is gyönyörű mélységeffektes képeket készít, illetve a fókusz is pillanatok alatt megvan, videórögzítés során közelítésnél (nem zoom!) nem veszti el a fókuszt, nagyon szép felvételeket lehet vele 4K-ban rögzíteni!

A Galaxy S8 SWAG filtere. #galaxys8 #swag #yolo #tech2 #tech2hu

Tech2.hu (@tech2.hu) által megosztott bejegyzés,

A felület annyiban változott a Galaxy S7-hez képest, hogy az exponáló gomb (horizontálisan) fel/le húzásával digitális zoomot érhetünk el. Ez továbbra sem javasolt, hisz ez minőségvesztéssel jár, inkább ne zoomoljatok, menjetek közelebb, ha nincs erre lehetőség, akkor pedig az elkészült képre közelítsetek rá utólag.

Adatkommumikáció/Akkumulátor

Adatkommunikációt tekintve két hiányolható dolog van a Galaxy S8-ban? az infra port és az FM-rádió. Ez a Galaxy S6-ban még megvolt, viszont az S7 óta nincs, pedig jó lenne a telefont távirányítóként is használni.

Cat.16-os LTE-re képes a készülék, ami 1024/150 Mbit/s elméleti sebességhatárt jelent, a jövőben megjelenő hálózati sebességeket is ki tudja majd használni. Emellett a Galaxy S8 az első piacra dobott okostelefon, melyben Bluetooth 5.0 található. Az új szabvány lényege, hogy kb. 4x gyorsabb a 4.2-nél, kétszer akkora a hatótávja, illetve egyszerre több hangeszközt is lehet csatlakoztatni, így például buszon, ha van egy-egy BT fülesetek, akkor mindketten tudjátok ugyanazt hallgatni egy telefonról, ami azért sok esetben hasznos!

802.11 a/b/g/n/ac szabványú WiFi hálózatokat ismer, OTG-képes, USB Type-C-n keresztül lehet ugyebár tölteni, valamint adatot átvinni, helymeghatározásban segítségre lesznek a GLONASS és GALILEO műholdak, viszont a gyakorlatban nem a legpontosabb a telefon. Szabad ég alatt a GPS Test applikációval +- 4 méter pontossággal határozható meg a telefon helyzete. Ennél azért láttam már jobbat, a kínai Nomu S20 például +- 1 méteres pontossággal működik.

NFC van benne, így mobilfizetésre is alkalmas, támogatja a Qi és PMA vezeték nélküli töltési szabványokat, tehát bármilyen töltőpaddal működik.

Az akkumulátora 3000 mAh kapacitású, ami kijelző méretéhez és felbontásához képest kevés. A gyakorlatban egy napot kibír a telefon normális használat mellett, ami nálam azt jelentette, hogy Google Analytics, Pages Manager, YouTube, Facebook és Messenger használat, alkalmanként fotózás és telefonálás. A 3 óra kijelzőidőt egyszer sem értem el, egy éjszaka alatt kb 11%-ot merül készenlétben, bekapcsolt WiFi-vel és mobilinternettel.

A mellékelt gyári adaptív gyorstöltővel nagyjából 1,5 óra alatt tölthető fel teljesen a készülék, de fél óra töltéssel nagyjából 50%-ig húzható fel. A töltés gyors, viszont a kijelzőidő kevés.

Összegzés

Ez lesz a jövő telefonja? A Galaxy S7-hez képest a legnagyobb fejlődés esztétikailag történt, az Infinity Display kijelző nagyon látványos, színhű és hatalmas, maga az egész telefon kecses, elegáns, minőségi anyaghasználat jellemzi.

Hátrányként elmondható, hogy egy idő után csúszós, mindenképp érdemes egy tokot választani rá, nem minden applikáció támogatja a 18,5:9-es képarányt, így azok 16:9-ben jelennek meg, a többi rész fekete marad.

A szimmetria miatt kényelmetlen volt sok esetben, hogy kivéve a zsebemből (úgy, hogy nem néztem rá) nem mindig tudtam egyből megállapítani, hogyan is áll a telefon. Most a kijelzőjét, vagy a hátlapját tartom magam felé? Nincs fizikai home gomb, fent is csak a hangszórórácsba akad meg az ujjunk, illetve a hátlapi kamerát érezzük, így nem egyértelmű, hogy mi hol van, valamint néha véletlenül benyomtam a Bixby gombját, ami zárolt képernyőnél is behozza az asszisztenst.

Ezek szerintem megszokhatók, ha már legalább két hétig az embernél van a telefon. A Galaxy S8 274.990 Ft-ba kerül a hivatalos viszonteladóknál éjfekete, jeges szürke és levendula színben. Az LG G6 előnyt vesztett, hisz még mindig nem kapható hazánkban, a Galaxy S8 így is jobbnak ígérkezik, mint a másik dél-koreai vállalat csúcskészüléke. Határozottan drágább lett, viszont a néhány dizájnbeli kellemetlenségen felül nagyon negatív dolgot nem tudok mondani, mert gyors, szép, gyönyörű képeket készít.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
ÁTTEKINTÉS
Dizájn
9,5
Szoftver
10
Hardver
10
Kamera
10
Akkumulátor
8
Ár/Érték arány
8
MEGOSZTÁS
Laci

Lassan 5 éve írok, és ez nem is fog változni mostanság. Papír szerint mérnök-informatikus vagyok, de a mobilok világa jobban vonz.