A Samsung egyik új modellje a Galaxy S Duos 2 szinte bejelentés nélkül tűnt fel és érkezik Magyarországra heteken belül.

Az új modell a GT-S7582 típusszámot kapja és immáron Android 4.2 Jelly Bean operációs rendszerrel és a megszokott Touchwiz felülettel jelenik meg. A két SIM kártya kezelésére alkalmas okostelefon 1,2 GHz-es dual-Core processzort kapott, amelynek típusa jelenleg még nem ismert, illetve 4 GB háttértár található meg benne microSD slottal. A memória esetében már trükközik a Samsung marketing, ugyanis a prezentált hivatalos anyagon 6 Gb RAM van feltüntetve, ami megtévesztően 6 GB-nak tűnhet, valójában viszont ez a 6 Gigabitet jelenti, ami mindösszesen 768 MB, ami már egyáltalán nem kiemelkedő, sőt, még kevés is.

A fekete és fehér színben megjelenő okostelefon kijelzője 4″ képátlójú és 800×480 pixel felbontású. A telefon hátlapján 5 megapixeles kamera foglal helyet, a hátlap alatt pedig 1500 mAh-es akkumulátor található.

A Jelly Bean verziójú Android számos extra funkciót tartalmaz majd, mint például elérhető lesz a Multi Window, azaz egymás alatt két alkalmazás is megnyitható lesz, igaz a 4″-os képernyőn ennek nem sok haszna van.

via Tech2.hu