Ma a HMD Global hazai sajtótájékoztatóján jártunk, ahol sok-sok információval gazdagodtunk az új androidos Nokia mobilok és az újragondolt Nokia 3310 kapcsán.

A HMD egy nagyon fiatal, szintén finn startup vállalkozás, akik megvásárolták a Nokia brand licenszelésének kizárólagos jogát a következő 10 évre. A Nokia 3, 5 és 6 a Nokia 3310 (2017)-tel karöltve a február végi MWC-n mutatkoztak be, viszont a hazai forgalmazásról eddig még nem voltak információink.

Nokia 5

Mind a négy készülék júniustól lesz elérhető Magyarországon. A legnagyobb forgalmazó hazánkban a BravoPhone lesz, de elérhető lesz mindhárom magyar szolgáltató és a nagyobb független forgalmazók kínálatában is, mint például a Media Markt, Extreme Digital, Euronics, stb… Nézzük az árakat:

Nokia 6 – 85.990 Ft – június végétől

Nokia 5 – 69.990 Ft – június végétől

Nokia 3 – 52.990 Ft – június elejétől

Nokia 3310 – 18.990 Ft – június első felében

Nokia 3310

A HDM Global képviselője ezúttal is kihangsúlyozta, hogy a készülékek minden hónapban meg fogják kapni a Google biztonsági frissítéseit, egyszóval mindig naprakészek lesznek.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
MEGOSZTÁS
Laci

Lassan 5 éve írok, és ez nem is fog változni mostanság. Papír szerint mérnök-informatikus vagyok, de a mobilok világa jobban vonz.

  • Sakee

    3310 előrendelve 😀 a poJén kedvéért minimum,meg bulifónnak jó lesz

  • Jozsef Adler

    remelem egy vodas nokia 3 olcsobb lesz 52-nel, ezek az arak kartyafuggetlenre vonatkoznak, szulonek jolesz, aki most oldschool nokian tengi eletet.

  • 64 GB Háttértár / 4GB RAM-os Nokia 6 is kapható lesz?

    • Nem valószínű, mert az a fényes fekete és az nincs benne a listában

      • Kár :/ Bár így sem vagyok csalódott, mert nagyon korrektek a készülékek, bár ezt az idő eldönti. Szerencsére, ha nagyon muszáj tudok beszélni külföldi ismerősökkel, de jobb szeretem itthon vásárolni.