Általában a frissen megjelent készülékek körül szoktak nagy felhajtást csinálni abból, ha valami hibára derül fény. A Note7 esete tökéletes példa erre, de említhető az S8/S8+ pirosas kijelzője vagy épp az iPhone 7 körül sem ment minden simán. Most viszont az első generációs Apple Watch okosóránál vannak gondok. Egész konkrétan az akkumulátor, illetve annak felpúposodásával járó elhalálozása a hiba forrása. A púpos telep ugyanis belülről szétfeszíti az órát, egész pontosan a kijelzőt kinyomja a helyéről, ahogy az az itt lévő képen is látható.

Mivel több ilyen esetet is jelentettek, az Apple úgy döntött, hogy kiterjeszti egy évvel az első generációs Watch akkumulátorának garanciaidejét. Magára az órára egy év teljeskörű garancia jár, az akkura eddig kettő évet vállaltak, ezzel viszont utóbbi három évre változott. Ez azért fontos, mert ha az akkumulátor hibája ilyen károsodást okoz, akkor nem csak magát a telepet cserélik garanciálisan, hanem az ezzel okozott egyéb sérüléseket is megjavítják. Mindez természetesen kizárólag a hivatalos Apple szervizekben érvényesíthető. A púposodás egyébként nem ismeretlen jelenség az akkumulátorok világában és ha ilyet tapasztalunk bármely eszközünknél, akkor azonnal kapcsoljuk ki és ne használjuk tovább, főleg ne tegyük töltőre, hanem cseréltessük ki a hibás alkatrészt.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
FORRÁSEngadget
MEGOSZTÁS
Rusi
Több mint egy évtizede foglalkozom telekommunikációval, számos területén dolgoztam már, de bármerre is vitt az utam, az újságírástól nem tudtam és nem is akarok szabadulni. :)
  • Blacklamb

    Ciki