Hirdetés

Tabletről, okostelefonokról is beszámoltunk már nektek, melyek nagy kihagyás után Nokia márkajelzéssel lesznek ellátva. Az érkezésükről eddig is sejteni lehetett, hogy „valamikor” a közeli és nem is a nagyon távoli jövőben fog megtörténni. Ebben megerősített kaptunk, ugyanis James Rutherfoord, a Csendes-óceáni és ázsiai régió CEO-ja „elszólta” magát. nokia

Több új készüléket szeretnének a finnek bemutatni még ez év végén és a következő évre se hagynának minket Nokia nélkül. A legpontosabb spekulációk szerint két készülék érkezik ez év végén, 2017 második negyedévében még néhány. Ezek a készülékek Nokia néven futnak majd és a Microsoft-tal közösen lettek tervezve, hogy mikor kerül ki teljesen a képből az amerikai vállalat, egyelőre nem tudni. Idén ősszel a Nokia védjegye visszakerült a finnekhez, vélhetően jövőre már nem vesz részt a tervezésben a Microsoft.

Hirdetés
FORRÁSGsmArena
Zola
Techbolond, újságíró, jöhet minden, ami telefon, táblagép vagy notebook