Csupán néhány nap és a Xiaomi leleplezi új csúcskategóriás készülékét, a Mi 6-ot, ugyanakkor ezen a bemutatón egy másik eszköz is szóhoz juthat. A Mi Max 2 az elődhöz hasonlóan egy phablet, és most friss képek érkeztek róla. A telefonnak egyelőre csak a hátlapja és az alsó-felső éle látszik, szerencsére egy átlátszó védőtokban, ami nem takar el semmit a szemünk elől.

Az már most látszik, hogy az oldalélek és sarkok lekerekített dizájnt kapnak, hátul a szokásos helyen találjuk az ujjlenyomat-olvasót, a kamera a sarokba került. Nem mondható vastagnak a fémből készült burkolat, ezzel együtt a 3,5-es jack megvan, de az infraport, illetve az USB-C csatlakozó is egyértelmű. A jelenlegi információk szerint belül egy Snapdragon 626-os chip dolgozik majd, amihez 4 GB RAM és 128 GB belső tároló jár. Megmarad az igen méretes, 6,4 hüvelykes Full HD kijelző, hátul 12, elöl pedig 5 megapixeles kamerával fotózhatunk, és a Xiaomit ismerve az akkumulátor kapacitására sem lehet majd panaszunk.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
FORRÁSGSMArena
MEGOSZTÁS
Több mint egy évtizede foglalkozom a telekommunikáció világával, számos területen kipróbáltam magam, az újságírástól viszont nem tudok és nem is akarok szabadulni. :)
  • Blacklamb

    Rusi is 🙂 Egyre szimpatikusabb az oldal.