Nálunk járt az LG belépőszintű K-szériás okostelefonja, az M160-as típusszámmal rendelkező LG K4 2017. A tavalyi K4 2016 januárjában jelent meg, míg az idei évre szánt változat 2016 decemberében. A legnagyobb változás – ami nem biztos, hogy nevezhető fejlődésnek – a kijelző méretében keresendő, ugyanis 4,5 hüvelykről 5 hüvelykre nőtt a képátló, azonban a többit kb. nagyítóval kell keresni.

Dizájn

A mobil dobozán megtalálunk néhány specifikációt, tartozékként pedig mindössze egy 5V/0,85A-es hálózati adaptert és egy microUSB-s adatkábelt kapunk.

Frontálisan nézve a mobilt látható alul a márkajelzés, amiből egyértelműen következik – és ez az LG-nél megszokott -, hogy a gombok szoftveresek. A kijelző 5 hüvelykes és 480 x 854 pixel felbontású, a pixelsűrűség pedig 195 ppi, ami nagyon kevés, kellett volna szerintem a HD panel. A kijelzőt Gorilla Glass 3 üveg védi a karcoktól és az ütésektől, ami már mondjuk fejlődés a tavalyi modellhez képest.

A kijelző fölött van a szokásos beszédhangszóró, a közelségérzékelő és a fényszenzor, valamint az 5 MP-es előlapi kamera, a ledes értesítés jelző sajnos kimaradt a repertoárból.

Ha átfordítjuk, akkor látható az egyébként levehető hátlap, amin felfedezhetjük a szintén 5 MP-es hátlapi kamerát, a led villanót és az ujjle… ja nem. Nincs ujjlenyomat-olvasó, csak egy bekapcsoló gomb. Először kerestem is a beállítások között az ujjlenyomat hozzáadásának lehetőségét, én már alapnak tartom, hogy legyen szenzor, de úgy látszik, ez majd csak 2018-ban lesz meg a belépőszintű mobiloknál.

A hátlap alatt láthatjuk az akkut és a nanoSIM, valamint a microSD foglalatát, illetve szintén hátul van a hangszóró is, ami alapvetően hangos, azzal nem lesz gond, hogy meghallod-e, ha hívnak.

Mivel a hátlapon van a bekapcsoló gomb, így csak a hangerőszabályzókat találjuk a bal oldalon. Fent mindössze egy zajszűrő mikrofon van, lent pedig a microUSB csatlakozó, a 3,5 mm-es jack aljzat és a normál beszédmikrofon.

Anyaghasználatot tekintve nem is várok el fém házat egy ilyen árkategóriától, de mivel a hátlap levehető, az illesztések miatt ropog, ha elkezdem nyúzni. Alapvetően az LG K4 2017 nem csúnya, 138 grammjával nem is mondható nehéznek. Ami nekem ezen a ponton szomorú volt, az az ujjlenyomat-olvasó hiánya.

Szoftver

Az első generációs K4 még Android 5.1.1 Lollipop rendszerrel debütált, ami az új modellnél már Android 6.0.1 Marshmallow. Természetesen az LG saját felülete fogad minket, ami viszont egész jól testreszabható, van pár opció, hogy nekünk tetszőre alakíthassuk át (gyárilag).

Alapértelmezettként a kezdőképernyőn nincs alkalmazás lista, minden app ide kihelyezve, akár mappákra bontva található, azonban ezt tudjuk módosítani a beállításokon belül. Választhatunk ezen kívül az EasyHome és a Home & alkalmazásfiók opciók közül, előbbinél egy könnyebben kezelhető, akár idősek számára is megfelelő felületet kapunk dedikált gyorshívó oldallal, utóbbinál pedig megjelenik az alkalmazásválasztó lista is.

A beállítások menüje alapból fülekre van bontva (Hálózatok, Hang és Értesítések, Kijelző, Általános), azonban akinek ez nem tetszik, az válthat listanézetre is.

A szoftverben alapból megtalálható az LG QuickMemo+, amivel feljegyzéseket tudunk készíteni, ezen felül ott az Evernote, a Google Duo, a Polaris Office, a SmartWorld és a gyári appokon kívül a Google alkalmazásai is. Így az egyébként szűkös 8 GB bruttó beépített tárhelyből kb. 3 GB az, amit szabadon fel tudunk használni.

Alapvetően a felület tetszetős, jól kezelhető és a hardver ennek gördülékeny működéséhez szűkösen ugyan, de elegendő.

Hardver

Most jön a feketeleves, ugyanis a hardver az a terület, ahol egyáltalán nem látható a fejlődés a tavalyi LG K4-hez képest. A rendszerchip ugyanúgy Snapdragon 210, amit 3 évvel ezelőtt mutattak be. 4 mag dolgozik benne 1,1 GHz-es órajelen, van még hozzá egy Adreno 304-es grafikus gyorsító és 1 GB RAM. Lássuk be, akár belépőszint akár nem, ez 2017-ben nagyon kevés és erről a teljesítménytesztek is tanúskodnak:

AnTuTu Benchmark v6.2.7 18.841 pont
Geekbench 4 384 / 930 pont

És akkor ne is beszéljünk a 8 GB tárhelyről, ami egy Facebook, Messenger – még jó, hogy van Lite verzió is -, Viber és néhány játék után már meg is telt. A microSD foglalatba 32 GB-ig tehetünk kártyát, ha szeretnénk bővíteni a tárhelyet.

Az LG K4-ből tavaly volt egy MediaTek MT6735M processzoros változat is, de a K121 típusszámú modellben Snapdragon 210 volt, tehát ahogy említettem, hardveres fronton nincs fejlődés.

Az alap játékok gond nélkül működnek, azonban egy Asphalt 8 már megizzasztja. Akadozik és 5 perc játék után már meleg a készülék.

Kamera

Az LG mind a két oldalra 5 MP-es kameraszenzort tett a 2017-re szánt K4-be, annyi a különbség, hogy a hátlapi autófókuszos. A rekeszérték az előlapi esetében f/2.7, a hátlapinál pedig f/2.6, mondhatni egyik sem eget rengető, az éjszakai fotózást ahogy van, el is felejthetjük.

Annak ellenére, hogy csak 5 MP a szenzor, van benne HDR, illetve arcfelismerő funkció is, azonban a videókat csak [email protected] rögzíti. A kezelőfelület egyébként jól néz ki, viszont alig van benne testreszabási, beállítási lehetőség, módok között nem tudunk váltogatni. Egyedül a segédrácsozást, a hangvezérelt önkioldást, az időzítőt, a HDR-t és a képarányt tudjuk szabályozni, illetve csak fotó és videó mód van.

A képek minősége ezeknek megfelelő, ne is legyenek túl nagy elvárásaink. A készült felvételeket teljes méretben Google Drive mappánkon belül találjátok.

Adatkomm./Akkumulátor

Adatkommunikáció szempontjából elmondható, hogy a készülékben Cat.4-es LTE található, amivel 150/50 Mbps sebességet tudunk elérni a hazai szolgáltatók hálózatán, ezen felül 802.11 b/g/n szabványú WiFi-vel, Bluetooth 4.1-el, GLONASS támogatottsággal, FM-rádióval és OTG-re NEM alkalmas microUSB porttal látták el.

NFC-t sem találunk benne, szenzorokat tekintve pedig csak gyorsulásmérőt kapunk, giroszkóp nincsen. A helymeghatározás egyébként jól működik, házon belül is +- 3 méteres pontossággal képes megtalálnia magát, illetve sok műholdat lát, ez kifejezetten pozitívum.

Az akkumulátor kapacitása az a terület, ahol előrelépés vehető észre, bár ez triviálisnak is mondható, hisz a nagyobb kijelző nagyobb akkut követel. A telep 2500 mAh kapacitású lett, amit egyszerűen ki tudunk venni és cserélhetünk. Az üzemidővel alapvetően gond nincs, az egy napot normál használat mellett bőven kibírja, de volt olyan is, amikor keveset használtam, akkor két napot is kibírt. Állandó WiFi és mobilkapcsolat mellett kb. 4 órás kijelzőidőt produkál, ami nem olyan rossz.

Összegzés

Az LG K4 2017-tel nem lenne olyan nagy gond, ha nem kerülne ennyibe. A különböző forgalmazóknál a készülék 35.000 Ft környékén vásárolható meg. Ezért a pénzért opcióként ott van a Vernee Thor E, a Meizu M5 vagy a Xiaomi Redmi 4A is.

A 32 bites Snapragon 210 és az 1 GB RAM nagyon kevés, a fent említett modellek esetében hasonló összegért 2-3 GB RAM-ot és Snapdragon 425/MT6750/MT6753 típusú 8 magos processzort lehet kapni.

Ami kifejezetten pozitív, az a szoftver, ugyanis jól optimalizált, részletesen testreszabható felületet kapunk, de az általános használaton felül a hardver korlátai miatt nem ajánlanám ezt a készüléket ebben az árkategóriában.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
ÁTTEKINTÉS
Dizájn
7
Szoftver
8
Hardver
5
Kamera
5
Akkumulátor
8
Ár/érték arány
6
MEGOSZTÁS
Laci
Lassan 5 éve írok, és ez nem is fog változni mostanság. Papír szerint mérnök-informatikus vagyok, de a mobilok világa jobban vonz.