Nálunk járt a Lenovo tavaly szeptemberben bemutatott érdekessége, a hibrid Yoga Book. A gép különlegessége, hogy egy ún. Halo-billentyűzettel bír, ami könnyedén átkapcsolható digitalizáló táblára, illetve választható Android 6.0 vagy Windows 10 operációs rendszerrel.

Dizájn

Amikor először megláttam a Yoga Book-ot, úgy nézett ki mint egy jegyzetfüzet, méretre, formára is teljesen olyan volt.

A doboz tartalma kimerül egy microUSB adatkábelben, egy hálózati adapterben (lesz EU szabványú), egy törlőkendőben, egy SIM-tűben,  a Real Pen érintőtollban (3 extra kék színben fogó fejjel), illetve a jegyzetfüzetben.

A gép alapvetően egy 2in1 hibrid eszköz, érintőkijelzővel bír, valamint 360 fokban megfordítható a Lenovo ikonikus watchband zsanérjának köszönhetően.

Méreteit tekintve a Yoga Book 256 x 171 x 9.6 mm összecsukva, néhány okostelefont megszégyenít vastagságával. 690 grammos súlyával pedig egyáltalán nem mondható nehéznek, főleg ha belegondoltok, hogy egy 8500 mAh kapacitású akkumulátor van benne.

Az egész gép alumínium házban nyugszik, az anyaghasználattal abszolút elégedettek vagyunk, illetve az összeszerelési minőség sem hagy kívánni valót maga után. Felnyitva (kicsit nehéz egy kézzel felnyitni, nagyon erősen fogja a mágnes) egyből láthatjuk az eszköz speciális billentyűzetét, a Halo Keyboard-ot. Itt konkrétan nem találunk fizikai, taktilis gombokat, olyan mint egy egyszerű érintőfelület háttérvilágítással.

Nem magyar kiosztással kaptuk, így alapvetően a használat nehézkes volt, rátett egy lapáttal az is, hogy maga a billentyűzet sem a megszokott, de bele lehet jönni egy kis gyakorlással. A billentyűzet alatt találunk egy pontokkal körbejelölt tapipadot, ha esetlég nem szeretnénk összemaszatolni a kijelzőt.

Ami érdekes az egész billentyűzetben az az, hogy a fenti ceruza gomb hosszú nyomásával eltűnik a háttérvilágítás és átvált digitalizáló felületre. A kapott stylus segítségével pedig elkezdhetünk rajzolni, alkotni, jegyzeteket készíteni. A Real Pen toll feje cserélhető, a doboz tartalmaként jár hozzá 3 valódi tollhegy, illetve egy jegyzetfüzet, ami mágnesesen rögzíthető a Halo-ra. Ezek segítségével nem csak digitálisan tudunk rajzolni, de papíralapon is, ami egyből megmarad digitálisan is, így alkotásunk nem vész el a papír elhagyása után sem. Ezzel a funkcióval a Yoga Book abszolút badass gép.

Az érintőceruza a Wacom EMR (elektromágneses rezonancia) technológiáját használja, így nem szükséges bele akkumulátor, viszont én hiányolom a gombokat róla, a nagyobb funkcionalitást, valamint az érintőkijelzővel nem kompatibilis, csak a Halo Keyboard-al.

Portokat tekintve már kicsit szegényesebb a helyzet, a bal oldalon mindössze egy microUSB-t találunk, ezen keresztül tudunk kiegészítőket csatlakoztatni, itt tudjuk tölteni is. Nem gond, hogy itt van a microUSB, de azért én elvártam volna legalább egy USB-C csatlakozót is. Mellette találunk egy microSD slotot (128 GB-ig bővíthető) egy microHDMI bemenetet és a sztereó hangszóró egyik felét.

Értelemszerűen a másik a jobb oldalon található (Dolby Atmos támogatás) egy 3.5 mm-es jack csatlakozó, a hangerőszabályzó és a bekapcsológomb társaságában.

A gép elején két mikrofont találunk a tökéletes Voip-hívások lebonyolításához. Dizájnt összegezve én maximálisan elégedett vagyok a Lenovo Yoga Book-kal, hiszen könnyű, vékony, fém házas és 360 fokban megforgatható.

Használhatjuk noteszgépként, 180 fokban kiterítve alkothatunk, sátor módban és tabletként is működik, valamint microHDMI-vel monitorhoz csatlakoztatva komplett gépként használható, hisz van billentyűzetünk és TouchPad is.

Szoftver

A Lenovo Yoga Book az Intel Atom processzornak köszönhetően képes Android és Windows rendszer futtatására is, ebből kifolyólag mindkét rendszerrel kapható. Mi az Android 6.0.1 Marshmallow rendszerrel rendelkező variánst kaptuk meg tesztelésre.

A rendszer alapvetően teljesen szokványos Android felület, a menürendszer nem tér el a tabletes felülettől, viszont mivel mégis egy 2in1 hibrid eszközről van szó, így annyi módosítást elvégeztek, hogy a kijelző alsó sávjában a szokásos vissza-, főgomb, multitasking és alkalmazásválasztó gombok mellett megjelennek a megnyitott alkalmazások, melyek között így egy érintéssel tudunk váltogatni. Ezen felül az appok megnyithatók kicsi, “telefonos” méretben is, így kicsit asztalibb, desktop felületet kapunk, de meg is könnyítik a felhasználást.

A Yoga Book 64 GB-os beépített tárhelyéből a rendszer után 52 GB marad szabadon felhasználhatóan Android 6.0 esetében, de ahogy fentebb írtam 128 GB-ig bővíthető microSD-vel.

Alkalmazások tekintetében kapunk pár előre telepített szoftvert, ilyen például az ArtRage, a Dolby, az Evernote, a McAfee Security, a Note Saver, a SHAREit, a SYNCit HD és a TouchPal.

Ezeken felül kapunk néhány segédprogramot is, hogy könnyebben megbarátkozhassunk és megismerkedjünk a géppel, ilyen a Lenovo YOGA BOOK és az Oktatóprogram.

A rendszerchipnek köszönhetően a rendszer gond nélkül fut, a kicsit asztalias megoldás pedig igen hasznos.

Hardver

A Lenovo Yoga Book 10.1 inches 1920 x 1200 pixel felbontású IPS érintőpanellel rendelkezik 400 nit maximális fényerővel és 70%-os színtér lefedettséggel. Ennek megjelenítési minőségére nincs panaszom, játék és irodai / social használat során is megmarad a kiváló felhasználói élmény.

A rendszerchip egy Intel Atom x5-8550 típusú SoC, melynek alap órajele 4 x 1.44 GHz, de maximálisan akár 2.4 GHz is elérhető vele. A chipbe integrált Intel Graphics HD 400 felel a grafikus megjelenítésért, mellé 4 GB RAM-ot és ahogy fentebb említettem 64 GB belső tárhelyet kapunk. A rendszerchip egy közepes erősségű CPU, lehetne erősebb modell is, például egy Intel Core m3 vagy valamilyen i3/i5 megoldás, azonban erre sincsen panaszom, mutatom a benchmark eredményeket.

AnTuTu Benchmark v6.2.7 83.777 pont
Geekbench 4 1157 / 3134 pont

Játékok futtatására is alkalmas a készülék, a benchmarkokat figyelembe véve teljesítményben erős középkategóriának felel meg. Kipróbáltuk a RealRacing 3-at, az Asphalt 8-at, a Zombie Tsunamit és a Hill Climb Racing 2-t. A RealRacing 3 második indításra szétesett, vélhetően nincsenek nagy barátságban a HD 400-as integrált VGA-val, az Asphalt 8 kicsit akadozott, azonban a kisebb játékok gond nélkül futottak az eszközön.

A Yoga Book két kameráját annyira nem részletezném, ugyanis minőségileg nem mondható egyik sem szupernek. A kijelző fölött találunk egy 2 MP-es kamerát, valamint a billentyűzet jobb sarkában egy 8 MP-es szenzort.

Kamera szoftver

Ezek alapvetően videóhívásra tökéletesek, de fotózni, felvételeket készíteni nem ezeket a kamerákat használnám, annyira nem jók.

Előlapi kamera 2 MP
Hátlapi kamera 8 MP

Adatkommunikációt tekintve van benne WiFi 802.11 ac vezérlő is, illetve Bluetooth v4.0, de kapható LTE-s modell is.

Akkumulátor

Eszközünkben egy igen nagy kapacitású 8500 mAh telep található, amivel a Lenovo 15 órányi használatot ígér. Ez normál használat mellett nem teljesíthető, csak ha kb. böngészésre használjuk alacsony fényerővel, viszont rendes Facebook, Messenger, játékok és rajzolás mellett bő 10-12 órát kibír, ami alapvetően dicséretes.

A feltöltéshez a bal oldali microUSB-t használjuk, itt (ahogy említettem) hiányolom az USB-C portot, a teljes feltöltéshez nagyjából 2-2.5 óra szükséges.

Összegzés

A Lenovo Yoga Book egy kiváló gép, dizájnból, felhasználói élményből ötös, innovatív és kreatív Halo Keyboard megoldása pedig tényleg menő. Azoknak tudom ajánlani, akik sokszor rajzolnak, alkotnak vagy jegyzetelnek, a billentyűzet megoldása alapvetően furcsa és szokatlan, de megszokható, a gép teljesítményben jó, de lehetne jobb is.

A pozitívumok mellett persze vannak hiányosságok is, ezek a következők: csak 1 db microUSB portunk van, a chipset lehetne erősebb, a Real Pen érintőceruza pedig funkcionalitását tekintve szegényes, noha alapvetően jól érzékel és reszponzív, hiányolom róla a gombokat és azt, hogy az érintőkijelzővel is működjön. Például rajzprogramban nyűgös lehet kézzel váltogatni a színeket.

A YogaBook Android 6.0 és Windows 10 rendszerrel is kapható már nagyjából 180-220.000 Ft közötti áron attól függően, hogy honnan és milyen rendszerrel vásároljátok, de több webáruház kínálatában is megtalálható.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
ÁTTEKINTÉS
Dizájn
10
Szoftver
10
Hardver
8
Kamera
7
Extrák
10
Akkumulátor
9
Ár/érték arány
8
MEGOSZTÁS
Laci

Lassan 5 éve írok, és ez nem is fog változni mostanság. Papír szerint mérnök-informatikus vagyok, de a mobilok világa jobban vonz.