Eddig ha elutaztál, akkor a hívások fogadása és kezdeményezése nem volt olcsó, azonban ez mától változik, június 15-tel megszűnik az EU-n belül a roaming díj.

Ez azt jelenti, hogy szolgáltatónknál vásárolt előfizetésünkben szereplő percdíjak élnek akkor is, ha külföldön tartózkodunk, illetve adatroaming esetében sem kell súlyos ezreket fizetni, ha internetezni szeretnénk EU-n belül, a csomagunkban lévő internetetet tudjuk ugyanúgy használni.

Alapvetően úgy telefonálhatunk, küldhetünk sms-t és internetezhetünk Európán belül, hogy az plusz költséggel nem jár (ha hazai szolgáltatónál lévő számot hívunk, vagy fogadunk hívást). Ez számunkra, ügyfelekre nézve abszolút win szituáció.

Egy dolog kérdéses mindössze, és ez Anglia helyzete. A Brexit miatt 2019 márciusa után, ha tényleg kilépnek az EU-ból, a törvények nem fognak az angol operátorokra vonatkozni, így elképzelhető, hogy ezután ugyanúgy felszámolják a plusz roaming díjat. Három ottani operátor szóvivője már nyilatkozott, hogy nem tervezik emelni a díjakat a kilépés után, de ki tudja mi lesz 2 év múlva. Persze alternatívaként még mindig ott a WiFi és a különböző VoIP megoldások.

Addig is van ok örömködni, viszlát EU roaming díj!

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
MEGOSZTÁS
Laci

Lassan 5 éve írok, és ez nem is fog változni mostanság. Papír szerint mérnök-informatikus vagyok, de a mobilok világa jobban vonz.

  • Norbert Berényi

    Most már
    mehetek külföldre telefonálni