Az Apple közölte a partnerekkel, hogy kevesebb számú alkatrészt szállítsanak az iPhone X-hez, mint eddig. Tajvani források szerint ez mindössze a 40%-át jelenti az eddigi kívánalmaknak, ám néhány gyártó még ennek az elvárásnak sem tud megfelelni.

A visszafogottabb igény persze nem kell, hogy megriassza az iPhone X-re vágyakozókat, hiszen ugyanezt a folyamatot követte tavaly az Apple az iPhone 7 esetén is. Akkor ugyanis az alkatrészeknek 60%-ra volt szükség a termék piacra lépéséhez, a maradék 40%-ra pedig az azt követő 1-2 hónapban. Az iPhone X előrendelése október 27-én kezdődik, a kiszállítás pedig november 3-án várható (itthon később kerül forgalomba).

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
MEGOSZTÁS
Tamás Zsolt

Sok éve dolgozom már mobilkommunikációs szegmensben, az újságírás és a rádiózás a szenvedélyem, a sales a munkám részét képezi, a jogi tudás pedig a mindennapjaimat segíti.

  • Ádám Lindák

    Elvileg itthon is november 3. … vagy nem értem a zárójeles részt ?