Azt már tudjuk, hogy szeptember 7-én a Sony PlayStation eseményt tart, ahol a PS4 vékonyabb (?) változata mellett, egy új modell, a “Neo” is bemutatásra kerülhet.ps4slim

Ahogy a korábbi PS2 és PS3 modelleknél, úgy a PS4 is megkapja a slim változatot. Míg az Xbox One S drasztikusan kisebb, mint az eredeti modell, addig az új Sony variánson nem észlelhető szignifikáns méretbeli változás. Az élek kerekítettebbek, viszont a dőlt kialakítás megmarad. Az előlapon kapunk a szokásos gombok mellett két darab USB portot. A konzol hátulján HDMI, AUX és Ethernet portok kaptak helyet. Hangot most már csak HDMI-n keresztül fog “sugározni”, mivel az ezért felelős csatlakozó száműzésre került. ps4slimer

Nem úgy tűnik, hogy az új modell 4K-s tartalmak futtatására is képes lesz. A képeken látható eszköz ráadásul a források szerint 500 GB háttértárral szerelt, így a nagyobb tárhely csak az érkező “Neo” kiváltsága lesz, természetesen nem épp olcsó áron.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
MEGOSZTÁS
Fülöp Zoltán
Techbolond, újságíró, jöhet minden, ami telefon, táblagép vagy notebook