Hirdetés

Minden okostelefon megjelenése után rituálé, hogy a specifikus oldalak megvizsgálják. A kijelzővel a DisplayMate foglalkozik, a kamerával pedig a DxOMark. Meg is született mindkét csapat értékelése, és a DisplayMate szerint az iPhone X-ben van a legjobb mobilos kijelző.

Pontosabban szólva úgy fogalmaztak, hogy az iPhone X-ben található „a leginnovatívabb és a legjobb teljesítményre képes” okostelefon kijelző, amit valaha teszteltek. Azt persze tudjuk, hogy nem az Apple érdeme a kijelző, hisz ez a Samsung Display-től származik.

Amit külön kiemeltek, az az úgynevezett „Precision Display Calibration”. Noha a panel a Samsungtól van, az Apple kicsit felturbózta, igazgatta a színeket és úgy kalibrálta, hogy a legjobb, legtermészetesebb OLED kijelző legyen a piacon. A DisplayMate teljes értékelését angolul ITT olvashatjátok el.

Kamerában a DxOMark is kitette az értékelését és összességében 97 pontot adtak az iPhone X-nek, ezzel a második helyet kapta közvetlenül a Google Pixel 2 alatt (98 pont). A Huawei Mate 10 Pro is 97 pontot kapott, tehát különböző szempontok alapján, de minőségre ugyanott vannak.

Amit kiemeltek negatívumként az iPhone X kamerájával kapcsolatban, az az autófókusz alkalmankénti lassúsága, illetve korlátozott fényviszonyoknál zajos a kép. A Mate 10 Prónál negatívum a textúrák részletességének hiánya különböző megvilágításoknál, illetve a magas kontrasztos jeleneteknél nem túl nagy a dinamikatartomány.

Noha így sem éri meg az árát az iPhone X, a specifikus tesztek alapján benne van a legminőségibb panel (ami nem azt jelenti, hogy ez a legélesebb, legnagyobb felbontású), illetve a második legjobb kamera.

Hirdetés
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.