Az Apple nagy csinnadrattával mutatta be az új iPhone 8-at, azonban elnézve az újdonságokat és alapvetően a dizájnt, a készülék inkább csak egy 7s-nek felelne meg.

Dizájn

Az iPhone 8 asztroszürke változata van nálunk, ez is már fekete dobozban érkezett. Szokásos Apple dizájn, a csomag tartalmát képezi az 5W-os hálózati adapter, ami külföldi szabványú, ezért is magasabb kicsit a doboz, mint a hazánkban kaphatóaknál, ezen kívül kapunk egy lightning végű Earpods fülhallgatót, egy lightning-jack átalakítót, mert ugyebár ezen sincs jack csatlakozó, végül ott az 1 méteres lightning kábel. A doboz és a tartalma nem nyújt semmi újat, így át is térhetünk magára a mobilra.
Az iPhone 8 gyakorlatilag egy iPhone 7 üveg hátlappal, legalábbis ami a külsejét illeti és ez tényleg így van. Az Apple az iPhone 6 óta kicsi változásokkal de ugyanazt a dizájnt adja el a felhasználóknak, ami egyrészről oké, az embereknek alapvetően tetszik az iPhone külleme, de szerintem illene változtatni rajta egy kicsit. Bár erre ott az iPhone 10, ott megmutatta az Apple, hogy mennyire képes felzárkózni a többi gyártóhoz, de ez majd egy másik történet lesz. Térjünk vissza az iPhone 8-ra. A keret ugyanúgy fémből készült, viszont az elő- és hátlap az üvegből van. A szokásos erősített üveg van mindkét oldalon, az Apple szerint ez a legellenállóbb üveg jelenleg a piacon, ami jól hangzik, de ha leejted a telefont, ugyanúgy be fog törni. A vezeték nélküli töltés miatt váltott az Apple üveg hátlapra, cserébe sérülékenyebb lett. Az Apple logó, az iPhone felirat és a LED villanók is az üveg rétege mögé kerültek, így ezek szerencsére nem fognak megkopni, a kameradudor pedig pont ugyanolyan mint az iPhone 7-nél.
A jobb oldalon ugyanúgy a bekapcsoló gombot találjuk, a bal oldalon a némítót és a hangerőszabályzót, felül ugyanúgy üres a mobil, alul pedig a mikrofon és a hangszóró rácsa között megkapjuk az iPhone 5 óta létező lightning csatlakozót. Az Apple ígérete szerint az iPhone 8 25%-kal hangosabb, ugyebár a beszédhangszóró egészíti ki a hangzást sztereóvá. A hangerőt nem tudom megerősíteni, jelenleg nincs nálam iPhone 7, de az már biztos, hogy nagyon tisztán és szépen szól, na meg persze kellőképp hangos is. Voltak olyan hibák a beszédhangszóróval kapcsolatban, hogy hívásnál furcsa zajokat adott ki, ezt én is tapasztaltam, azonban az iOS 11.0.2 frissítéssel ezt orvosolták. Az előlapi kamera továbbra is 7 MP felbontású, a home gomb pedig továbbra is egy nyomásérzékeny érintőfelület, amibe integrálták az ujjlenyomat-olvasót, pont mint az iPhone 7-nél.

Sokan nem örülnek annak, hogy az Apple a fém unibody házról üvegre váltott, hisz így a hátlap nagy valószínűséggel törni fog, ha leejted, de ha kicsit is számít, szerintem fogásban kényelmesebb lett, bár a felhasználók igen nagy százaléka úgyis tokban fogja hordani, szóval mindegy is. Az összeszerelési minőséggel szerintem nincsen gond, erőkifejtésre nem recseg, nem ropog. Az iPhone 8 továbbra is megfelel az IP67-es tanúsítványnak, tehát 30 percig és 1 méter mélységig vízálló.

Kijelző

Itt egy forradalmian új technológiát láthatunk és ez nem más, mint a semmi! Ugyanazt a panelt kapjuk szintén minimális változtatással. 4,7 hüvelykes képátló mellett a kijelző felbontása 750 x 1334 pixel, LED háttérvilágításos IPS LCD panelt kapunk, ami szintén támogatja a 3D Touch nyomásérzékeny technológiát, egy aspektusban viszont új és ez a True Tone megjelenítés. Az új iPadnél láthattuk ezt először. A True Tone lehetővé teszi, hogy a környezeti fényviszonyoknak megfelelően változzon a kijelző színhőmérséklete, ezáltal még természetesebb élményt kapunk. A gyakorlatban ez szintén sok felhasználót idegesíthet, hogy néhol kékes, néhol sárgás a kijelző, ezért ez a funkció a Beállításokon belül ki is kapcsolható.
Az iPhone-nak van az egyik legszebb LCD kijelzője a piacon, de persze nem hasonlítható össze az OLED-del, ahol a fekete pontok nem kapnak megvilágítást, ezért azok ténylegesen feketék, a színek sokkal szebbek, stb… az iPhone 8 kijelzője nem felel meg a HDR10 és a Dolby Vision tanúsítványnak, ennek hardveres korlátai vannak, viszont az Apple weboldalán azt állítja, hogy a készülékek támogatják a Dolby Vision és a HDR10 tartalmakat videólejátszásnál. Az ilyen videók valamennyivel jobban festenek a kijelzőn, de akkor sem felel meg teljesen a szabványnak, az iPhone X kijelzője viszont igen. Ha nem nézzük azt, hogy ennyi pénzért menő OLED kijelzőt adnak más gyártók, akkor igazából az iPhone 8 kijelzőjével sincs különösebb probléma.

Szoftver

Szoftveres fronton alapból iOS 11.0 operációs rendszer köszönt minket, mely a tesztidő alatt két 200 MB-nál is nagyobb frissítést kapott. Ahogy említettem a beszédhangszóró recsegésével voltak gondok, de ez is javításra került. Itt, az iPhone 8-nál is gyakorlatilag ugyanazokat tudom elmondani, mint az iPhone 7 tesztemnél, hisz alapvetően semmi különbség nincs a szoftverben. Az Apple rendszere hihetetlenül jól optimalizált, nagyon gördülékeny, rengeteg applikáció érhető el az App Store-ban. Egy dologra térnék ki mégis, amiben az Android jobb és ez a multimédiás anyagok kezelése.
Míg Androidnál rádugva a gépre nagyon egyszerűen fel lehet tenni a filmeket, zenéket, iPhone-nál nem ilyen egyszerű. A továbbiakban arról beszélek, hogy én hogyan szoktam ezeket megoldani. Zene. Számítógépen ITunes-on keresztül is lehet rátenni zenéket, azonban már a streming szolgáltatások korát éljük, ott a Spotify, a Deezer és az Apple Music, én a zenékre utóbbit használom. Képek. Szintén iTunes-on keresztül lehet mappák tartalmát szinkronizálni, én ha egy képet szeretnék gépről eljuttatni a telefonra, akkor általában a Google Drive-ot szoktam használni, oda feltöltöm és onnan letöltöm. Kivéve, ha a forrásgép a MacBook-om, mert abban az esetben ott az AirDrop. Filmek. Én nem nézek mobilon filmet, túl kicsi a kijelző hozzá, de erre ott a VLC, WiFi-n keresztül be tudjuk másolni az applikációba a filmeket.
A szoftverhez hozzátartozik az iCloud is, ami az Apple felhőalapú szolgáltatása. Amennyiben megfelelően be van állítva, úgy mindig készít biztonsági mentést az adatainkról, így ha átmegy egy traktor a telefonon, akkor az Apple ID-val adatainkat is vissza tudjuk nyerni. Szintén előnyös iPhone-t használni, ha esetleg macOS-es gép van otthon, hisz a platformok közötti szinkronizáció kiváló, AirDrop segítségével a fájlokat nagyon egyszeűren lehet mozgatni, a jegyzetek, névjegyek, iMessage üzenetek mindkét platformon megtalálhatóak, sőt a fotók is szinkronizálhatóak.
Az iOS 11-ben ugyebár van képernyőrögzítés is a már régóta létező képernyőkép funkció mellett, a vezérlőközpontot átdolgozták és sok egyéb újdonsággal is bír. Egy dolgot emelnék még ki azoknak, akik iPhone vásárlásán gondolkodnak és ez a szoftverfrissítés. Az Apple egy telefont durván 4 évig támogat, a 2012-es iPhone 5 anno iOS 6-tal debütált és az iOS 10 legújabb változatával állt meg. A világon mindenki ugyanakkor megkapja a frissítéseket, legyen az független vagy szolgáltatófüggő készülék. Ha ez neked fontos, akkor mindenképp érdemes iPhone-ban gondolkodni. Mondani sem kell, hogy az A11 Bionic chippel a szoftver hibátlanul működik és nagyon gyors, minden app pillanatok alatt megnyílik, minimálisan érezhető a különbség az iPhone 7-hez, de ezt majd az összehasonlító videóban részletezem.

Hardver

Ebből a szempontból viszont van egy nagy változás. Az iPhone 8, 8 Plus és az iPhone 10 is az Apple A11 Bionic névre hallgató processzorát kapta meg, amiben van egy a Kirin 970-ben lévő NPU-hoz hasonló neurális feldolgozóegység, ami gyakorlatilag mesterséges intelligenciát használ, hogy a készülék még gyorsabb legyen. A telefon tanul tőlünk, oda allokálja az erőforrásokat, ahol szükség van rá. Maga a processzor 2 + 4 maggal rendelkezik, ezek képesek egymással is dolgozni, nem csak felváltva, mint az A10 esetében. Ezt egy Apple által fejlesztett 3 magos grafikus gyorsító segíti, ami 30%-kal nagyobb teljesítményt ígér, mint az A10 PowerVR GPU-ja. RAM-ból továbbra is 2 GB-ot kapunk, ami szerintem bőven elegendő egy iPhone-ba.
AnTuTu Benchmark 205860 pont
Geekbench 4 4252 / 10248 pont
Ahogy szoktam mondani, a benchmark egy dolog, a valós teljesítmény a másik. A jól optimalizált szoftver és az erős processzor mellett minden játék hibátlanul, gyorsan, gördülékenyen működik kezdve a legkisebbektől a legerősebbekig. A játékok igazából nem is tudják szerintem teljesen kihasználni az A11 erejét, viszont ez kifejezetten jól jön a kiterjesztett valóság applikációknál. Az iOS 11-ben debütált az ARKit, vagyis a kiterjesztett valóság keretrendszer, így egyre több AR app jelenhet meg az App Store-ban. Az iPhone 8 nagyon gyors, nagyon erős, pont mint minden új iPhone.

Adatkommunikáció szempontjából az iPhone 8-ban CAT 12-es LTE támogatottság van, ami 600/150 Mbps elméleti maximumra képes, ezen felül van benne a/b/g/n/ac WiFi, Bluetooth 5.0, GLONASS és GALILEO támogatottság, valamint NFC is, de ez csak az Apple Pay-re használható, ami még nem elérhető Magyarországon.

Kamera

Kamerát tekintve az iPhone 8 a legjobbak közé tartozik. Ugyan a portré lightning mód egyelőre csak az iPhone 8 Plusnál és az iPhone 10-nél van, az iPhone 8 kamerája mellett sem mehetünk el szó nélkül. Az előlapon igazából nincs újdonság, ugyanúgy 7 MP-es f/2.2 rekeszértékű fix fókuszú kamerát kapunk, aminél már láttunk jobbat, vannak már f/1.8-as autófókuszos előlapi kamerák is, melyek sokkal jobb szelfik rögzítésére képesek. A hátlapon is ugyanúgy 12 MP-es f/1.8-as rekeszértékű kamerát találunk fázisdetektálós autófókusszal és optikai képstabilizátorral, azonban maga a szenzor új és ennek mivoltja leginkább a videórögzítésnél mutatkozik meg. Az iPhone 8 ugyanis képes [email protected] videók és [email protected] lassított felvételek rögzítésére. Erre egyelőre még más mobil nem képes, leghamarabb a Note8 fogja megkapni szoftveresen. A kameraképek teljes felbontásban Google Drive mappánkban találhatóak meg.

A legnagyobb mobilkamerákkal foglalkozó csapat, a DxOMark szerint az iPhone 8 és a Note8 kamerája ugyanazon a szinten van különböző szempontok alapján, amit én észrevettem, hogy a Note8 duál kamerája sokkal jobb stabilizálásra képes, mint az iPhone 8-é. Ha nem hasonlítgatunk, önmagában az iPhone 8 is gyönyörű felvételeket tud készíteni, a képek is kiválóak, a fókuszidő gyors, a mélységérzékelés kiváló, a végeredmény pedig egyszerűen szép. Amit hiányolok, az továbbra is a manuális mód a kamera szoftveréből. A módválasztáson, a HDR-en, élő fotón, időzítőn és vakun kívül nincs más opciónk.

Akkumulátor

Jöjjön a feketeleves, az üzemidő. Az iPhone 8-ban egy 1820 mAh kapacitású nem eltávolítható lítium-ion akkumulátor található, aminek méretén nincs mit szépíteni, kicsi. Ugyan maga az akku kisebb lett, mint az iPhone 7-ben volt, az üzemidő közel azonos, sőt az iPhone 8 a 10 nanométeres, energiahatékony processzornak köszönhetően kicsivel jobban is bírja, mint a tavalyi modell. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez a legjobb üzemidővel rendelkező mobil a piacon, mert ha ezt mondanám, mindenki körberöhögne és ez nem is igaz, a tapasztalataim alapján ha reggel 100%-ról indítottam, estére már tölteni kellett a mobilt. Nyers adatokat nézve 12 és fél órányi beszélgetést és 12 órányi böngészést tudunk elérni, ami a Note8 esetében 22 óra 15 perc és 10 óra 20 perc. Az iPhone 8 Plusról annál inkább mondják, hogy sokáig bírja, hamarosan őt is kézhez kapjuk.
Az új iPhone-ok gyorstöltést is támogatnak, de ehhez nem kapjuk meg gyárilag a kábeleket. Ha Apple tartozékkal szeretnénk elérni, akkor kb. 30.000 Ft felárat kell fizetni a gyorstöltésért, amivel 50%-ra 30 perc alatt lehet feltölteni a mobilt. A Qi vezeték nélküli töltés is támogatott, azonban ezt nem tudtuk kipróbálni, ugyanis nincs nálunk jelenleg töltőpad, de az iPhone 8 Plushoz már beszerzünk.

Összegzés

Az iPhone 8 hivatalosan szeptember 29-től kapható Magyarországon, mi ezt a készüléket a VIP-Phone-tól kaptuk tesztelésre. Náluk is kapható mindhárom színben bruttó 259.990 Ft-ért. Az Apple nagy csinnadrattával jelentette be, hogy mennyire új az iPhone 8, de szerintem az iPhone 8 nevet a jubileumi iPhone 10-nek kellett volna kapnia, ennek pedig iPhone 7s-nek kellett volna lennie, ugyanis nem hozott olyan sok újítást. De persze így eladhatóbb.
A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
ÁTTEKINTÉS
Dizájn
9
Szoftver
9,5
Hardver
10
Kamera
9,8
Akkumulátor
7
Ár/érték arány
8
MEGOSZTÁS
Laci

Lassan 5 éve írok, és ez nem is fog változni mostanság. Papír szerint mérnök-informatikus vagyok, de a mobilok világa jobban vonz.

  • Huey

    VLC-be iTunes-on keresztül is lehet filmet másolni.