Egy korszak lezárult a Sony-nál, miután befejezték a PlayStation 3 gyártását. Mivel az elemzők 2018-ra várják a PS5-öt, így ez a lépés nem annyira meglepő. A leállást a Gematsu nevű oldal szúrta ki a Sony japán weboldalán, szóval ez bizony nem pletyka, hanem a kemény valóság. Egyébként a PS3-ból már csak az 500 GB-os modellt gyártották, elvégre a japán gyártó már jó ideje a PS4 és PS4 Pro típusokat futtatja.

A PlayStation 3 első generációja

A PlayStation 3 még 2006 novemberében mutatkozott be és hatalmas előrelépés volt elődjéhez, a PS2-höz képest. Később finomítottak az akkoriban óriási teljesítményű, de meglehetősen nagy, nehéz és zajos gépen, így elődjéhez hasonlóan megjelent egy Slim verzió, mely már jóval kompaktabb volt, halkabb és hatékonyabb hűtéssel és nagyobb belső tárolóval.

Ez már a későbbi Slim változat egyik verziója

A Sony egyébként a 3-as generáció bejelentésekor megígérte, hogy legalább 10 évig nyújt támogatást a géphez és a gyártás mostani leállásával ezt be is tartotta. A PlayStation 3-ból összesen több mint 80 millió példányt adtak el, ugyanakkor egy jó ideig ráfizetéses volt a gyártása. A most futó 4-es generáció már 60 millió felett jár, tehát van esély rá, hogy elérje vagy akár túl is szárnyalja elődjének eladási darabszámát. Noha a gyártás befejeződött, a játékosok a jövőben is számíthatnak még PlayStation 3-ra készített új tartalmakra a fejlesztőktől.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
FORRÁSÜbergizmo
MEGOSZTÁS
Rusi
Több mint egy évtizede foglalkozom telekommunikációval, számos területén dolgoztam már, de bármerre is vitt az utam, az újságírástól nem tudtam és nem is akarok szabadulni. :)