A SamMobile.com weboldal (mint ahogyan a nevéből is látszik) elég szoros kapcsolatot ápol a Samsunggal. Ennek köszönhetően elég sok információval rendelkeznek az egyes Samsung eszközökről. Most a dél-koreai gyártó harmadik generációs okosórájáról, a Samsung Gear S3-ról került egy kevéske információ a birtokukba.

Samsung Gear S2
Samsung Gear S2

A hírek szerint a Gear S3 hasonlóan ez elődjéhez (Samsung Gear S2) kerek megjelenítőt fog kapni, amely körül szintén megtalálható lesz a Gear S2-ben debütált forgatható órakeret. Ez a keret a kis kijelzőn való gyorsabb, és pontosabb navigálást hivatott elősegíteni. Valamint az is kiderült, hogy az idén szeptember 2-7 megrendezésre kerülő berlini IFA kiállításon debütál majd az eszköz. A Samsung Gear S3 leleplezése lesz a harmadik legfontosabb Samsung bejelentés idén. Az első ugyebár a Galaxy S7 / S7 edge készülékek bejelentése voltak februárban, a második pedig az augusztus 2-án bejelentésre kerülő Galaxy Note 7 lesz.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
FORRÁSSamMobile
MEGOSZTÁS
Dömötör István

2010 óta rajongok az okostelefonokért, és ez jó sokáig nem fog változni…