A Nokia 6-nál és kistestvéreinek bemutatásánál a HMD megígérte, hogy mivel 99%-ban színtiszta Android fut rajtuk (csak az ikonok kékebbek kicsit), így az elsők között kapják meg a frissítéseket. Nos, a finnek nem vicceltek, most hivatalos közleményben tudatták, hogy a Nokia 6-ra, 5-re, valamint 3-ra mindenképpen érkezik majd az Android O.

Természetesen ez még nem holnap lesz, egyelőre még a készülékek is csak ebben a hónapban válnak itthon elérhetővé (nyáron pedig jön az Nokia 9 is elvileg), a következő zöld robotos főverzió pedig a harmadik negyedévben kerül kiadásra.

A Nokia valószínűleg jó döntést hozott a gyári Androiddal, hiszen így a fejlesztőknek sem fog sok munkába kerülni az, hogy a legújabb változatokat portolják.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
MEGOSZTÁS
Tamás Zsolt
Sok éve dolgozom már mobilkommunikációs szegmensben, az újságírás és a rádiózás a szenvedélyem, a sales a munkám részét képezi, a jogi tudás pedig a mindennapjaimat segíti.