A Pokémon GO 2016 nyarának mindent elsöprő slágere volt. Nem csak azért, mert például nekünk is visszahozta gyermekkorunk egy kis darabját, hanem ezt olyan innovatív és közösségformáló módon tették, ami dicséretes. A kiterjesztett valóság egyre nagyobb hangsúlyt kap, főleg úgy, hogy az Apple is ráfeküdt erre az iOS 11-gyel és a benne debütáló ARKittel.

A hype annyira erős volt, hogy korábban 1 milliárd dollár éves bevételt jósoltak. Nos ezt a megjelenés óta még túl is teljesítették, az Apptopia legutóbbi jelentése szerint a Pokemon GO-val eddig 1,2 milliárd dollár bevételre tettek szert, ami megközelítőleg 324,5 milliárd forint.

Még június elején írtunk arról, hogy a játék elérte a 750 millió letöltést, ami azóta 752 millióra duzzadt. Arányaiban ez nagy visszaesés, hiszen a hype-vonat elment, és hiába rendeznek offline eseményeket a rajongóknak, a játéknak csökken az aktív játékos bázisa. Az Apptopia adatai szerint júniusban 60 millióan játszottak, közülük 12 millióan nyitották meg naponta egyszer az appot. Májusban 100 millió volt a felhasználók száma, ez azért jelentős csökkenés.

A Niantic próbálja azért visszacsalogatni a játékosokat új funkciókkal, több-kevesebb sikerrel. 2016 a Pokemon GO éve volt, 2017 pedig a Fidget Spinner éve lesz (szerintünk).

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
FORRÁSUbergizmo
MEGOSZTÁS
Laci
Lassan 5 éve írok, és ez nem is fog változni mostanság. Papír szerint mérnök-informatikus vagyok, de a mobilok világa jobban vonz.
  • Kormos Lajos

    dicséretes rövid “i”