Az elektromos autók fejlődése folyamatos, már csak azért is, mert a legtöbben a hatótáv miatt idegenkednek egy ilyen jármű használatától. Kétségtelen, hogy ezen a téren van még tennivalójuk a gyártóknak, de vannak, akik már a jelen lehetőségekből is kihozzák a maximumot. Az amerikai Tesla már eddig is komoly hírnevet szerzett magának az elektromos autózás terén, ráadásul jelenleg övék a legnagyobb hatótávolságú típus is. Egy olasz csapat viszont úgy döntött, túlszárnyalják a gyári adatokat és rekordot állítanak fel. Fogtak egy Tesla Model S P100D-t és az olasz Tesla Tulajdonosok Klubja rendezésében nekikezdtek a kísérletnek. Az autó akkumulátorát teljesen feltöltötték, majd a töltőnyílás fedelét közjegyző jelenlétében lepecsételték.

Öt sofőr váltotta egymást a vezetőülésben, végül 29 óra elteltével megszületett az új rekord. Egyetlen töltéssel 670 mérföldet, azaz 1078 kilométert bírt az autó, ezzel jócskán rálicitáltak a korábbi, belgiumi rekordra, akkor “csak” 560 mérföldig jutottak vele. A kísérlethez használt autó teljesen szériagyártmány volt, alacsony gördülési ellenállású gumiabroncsokkal, viszont a klímaberendezést nem használták. Ezen felül ahol csak lehetett, a robotpilótára bízták az irányítást, mert így könnyebb volt folyamatos, állandó sebességgel haladni. A júniusi belga rekord után Elon Musk, a Tesla vezére azt nyilatkozta, hogy akár 1000 kilométert is képes elérni az autó egyetlen töltéssel. Most, miután a rekordot hitelesítették, rögtön megosztotta Twitteren a világgal, hogy bizony az elmélet most valósággá vált, a Model S átlépte az 1000 kilométeres hatótávot.

Remélhetőleg hamarosan ezek az adatok nem rekordnak, hanem átlagosnak és szokványosnak számítanak majd az elektromos autók világában.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
FORRÁSThe Verge
MEGOSZTÁS
Rusi

Több mint egy évtizede foglalkozom telekommunikációval, számos területén dolgoztam már, de bármerre is vitt az utam, az újságírástól nem tudtam és nem is akarok szabadulni. :)