Weboldalunkon eddig zömével okostelefonok tesztjeit olvashattátok, ebből a szempontból is rendhagyó ez a teszt. Ezúttal egy laptopot teszteltünk, méghozzá az Acer csodamasináját, az Aspire V 15 Nitro­t, abból is a Black Edition­t. Alapjáraton ez a készülék egy felsőkategóriás laptop, impozáns megjelenéssel és bivalyerős hardverrel. Ezúton is köszönjük az Acer-nek a tesztelési lehetőséget!

Dizájn

Ergonómia szempontjából a gép nagyon jó, és ezzel majdnem hogy be is fejezhetném a mondanivalómat, de nem ilyen egyszerű. A legnagyobb pozitívum a géppel kapcsolatban, hogy a billentyűk alatt LED égők vannak, így mondhatni világítanak a billentyűk. Ezt a funkciót ki/be kapcsolhatjuk, ha éppen kint vagy világos környezetben használjuk, akkor felesleges. A gép kijelzője 15″­os képátlójú, illetve FullHD felbontású. A felülete teljesen matt, így nem igazán látszanak meg az ujjlenyomatok, ami kifejezetten előnyös, de ez egyáltalán nem a képminőség rovására megy. A kijelző betekintési szöge is ideális, akárhonnan nézzük, tökéletesen visszaadja a kivetített tartalmat.

Ha visszatérünk a billentyűzetre, láthatjuk, hogy az alfabetikus billentyűzet mellett egy numerikus is kapott helyet, de ez a 15″­os laptopoknál általában így szokott lenni. A billentyűzet felett, a jobb felső sarokban találjuk a gép bekapcsoló gomját. A laptopoknál már megszokhattuk az ún. “Fn” billentyűt, mely egy segédbillentyű, önmagában nem hajt végre semmit. A Nitro­n jellegzetes kék szine van, de más billentyűkön is találunk ilyen színű ikonokat, ezeket együtt nyomva érhetjük el a funkciókat. Értem ezalatt azt, hogy ha például lenyomva tartjuk az Fn és az F9 billentyűz, akkor megszűnik a billentyűzet alatt a háttérvilágítás. A legfontosabb funkciókat a nyíl billentyűkkel érhetjük el, a fel és le gombbal a hangerőt, a jobbra és balrával pedig a kijelző fényerejét szabályozhatjuk.

A kijelzőt körülbelül 170 fokos szögben kihajthatjuk, így majdnem teljesen vízszintbe tudjuk állítani a gépezetet. A multitouch touchpadot már szinte meg se kell említenem, enélkül már nem is laptop a laptop. Nos, végigértünk a felhasználói oldalon, nézzük alulról és odalról a készüléket. Alul négy hangszórót kapunk Dolby Home Theater hangzással. Ez a négy hangszóró a jobb és bal széleken, valamint a gép hátsó felén találhatók. A gép alján találhatók továbbá a hűtőbordák is, melyek hátrafelé tolják a hőt, az ezüst színnel festet részen vannak. Ez sok szempontból nagyon előnyös lehet. Mondok egy példát. Van egy laptopom, melyen a hűtőborda a gép jobb oldalán helyezkedik el, így ha egérrel használtam a gépet, akkor igencsak melegítette a kezemet. Ezzel szemben egyáltalán nem zavar a Nitro hűtése. Amellett, hogy nem égeti a kezemet, szinte nem is lehet hallani, továbbá csak játék közben éreztem, hogy kicsit melegszik.

Nézzük körbe portokat is. A legtöbb bemenet a gép jobb oldalán található. Ezek között találunk egy Jack Audio portot, 3 db USB 3.0­t, egy HDMI­t, egy Ethernet portot, illetve a gép töltőjének bemenetét. A bal oldalon mindössze egy Kensington Lock található. Még egy dolog, a laptop elején egy SD kártya bemenetet is kapunk, ami ugye egy laptopnál alapkövetelmény. Optikai meghajtónak nem maradt hely, de erre úgy gondolom, hogy nincs is már szükség, hisz mondhatni a DVD­k kora lejárt.

Dizájn szempontjából két hátrányt említenék meg. Mivel a kijelzőt a széleken rögzÍtették a géphez, így közében viszonylag sérülékeny a gép, ha középen lent nagy erőhatást fejtünk ki a kijelzőre, akár kárt is okozhatunk benne. A másik hátrány az, hogy ha kicsit zsírosabb kézzel használjuk a gépet, akkor az ujjlenyomatok a touchpad mellett nagyon látszódnak, ezt pedig csak úgy nem lehet letörölni.

Mindemellett külsőre nagyon elégedett vagyok a géppel, nekem nagyon tetszik. Méreteit tekintve a gép 389.6 x 257.5 x 23.9 mm, valamint 2400 grammot nyom.

Szoftver

Szoftveres fronton nem úgy működnek a laptopok, mint az okostelefonok. Itt azért nagyobb szabadságunk van. Mi a gépet egy Windows 8-as rendszerrel kaptuk, de felraktuk rá a Windows 10-t, annak is természetesen a 64 bites verzióját. Az új rendszer nagyon szépen futott a laptopon, nekem már régóta van az asztali gépemen Windows 10, de az Acer V Nitro-n még gördülékenyebb minden. A boot idő mindössze 5 másodperc, azonnal feláll a rendszer, nem gondolkodik sokat.

A Windows 10-ről sokat nem szeretnék beszélni, hisz ez a cikk nem arról szól, mindenesetre ami a géphez is kapcsolódik, hogy maga a rendszer (legyen az akár a Windows 8, amivel kaptuk vagy más) nagyon gyors a gépen, messze felülmúlta az elvárásokat, ez nagyban köszönhető a 250 GB-os SSD meghajtónak.

Hardver

Nézzük hát a lényeget. Az Acer V Nitro-t kifejezetten játékra is optimalizálták, így nem csak a processzor, de a videókártya is elég izmos és mindemellett annyi RAM memória van benne, amennyivel a mostani legjobb játékok is elfutnak rajta. Mi kipróbáltuk a mostani nagy slágert, a Grand Theft Auto 5-t. A PC-s verzióra ugye nagyon sokat vártunk, de nem hiába, hisz sokat javítottak a játékon és ez az Aceren különösen látványos volt, a FullHD kijelző és az erős videókártya megtette a hatását, nagyon szépen futott a játék, így szerintem kijelenthetem, hogy egy bivalyerős gamer laptopról beszélhetünk.

A specifikációkat összeszedtük nektek egy táblázatba az átláthatóság kedvéért:

 Processzor  Intel® Core™ i7-4720HQ Quad-Core (6M Cache, 2.60 – 3.60 GHz)
 Memória  8GB DDR3 RAM
 Tárhely  256 GB SSD + 1 TB HDD
 Videókártya  NVIDIA® GeForce® GTX 960M 2GB
 Kijelző  15,6″ 1920 x 1080 felbontású, magas fényerejű (220-nit) Acer ComfyView™
LED-háttérvilágítású IPS MATT LCD, 16:9 képarány, 5 ms high-def válaszidő
 Hangrendszer  Dolby Digital Plus Home Theater® surround hangrendszer, 4 beépített hangszóróval.
Optimalizált Home Theater® audio erősítés, Audio Optimizer, Audio Regulator, Volume Leveler,
VolumeMaximizer, Intelligent EQ, Dialogue Enhancer, and SurroundVirtualizer
(fejhallgatóhoz és a beépített hangszórókhoz) technológiák
 Kommunikáció  Acer InviLink™ Nplify™ 802.11b/g/n Wi-Fi CERTIFIED™ vezeték nélküli hálózati kapcsolat
Gigabit Ethernet; Wake-on-LAN támogatás Acer Crystal Eye webkamera 1.3Mpix Bluetooth®4.0
 Portok  SD™ kártyaolvasó, 3x USB 3.0, 1x HDMI™ port, 1x 3.5mm fejhallgató/mikrofon kombinált csatlakozó,
1 Ethernet (RJ-45) csatlakozó, 1 hálózati tápegység csatlakozó

 

Akkumulátor

Jöjjön a szó a gépezet életadó energiaforrásáról. Az Acer V 15 Nitro-ban egy 3 cellás, 4605 mAh kapacitású és 52.5 wattórás akkumulátor található. Mire is elég ez? Nos az erős hardver ellenére mégis jól bírja az akku, hisz rendkívül energiatakarékos. Netezéssel, normál használat mellett a készülék körülbelül 4 órát bír ki. Természetesen ha játszunk, akkor ez az érték máris lecsökken. Játékkal körülbelül 2-2,5 órát bír a gépezet, ami szintén nem olyan rossz. Igazság szerint, amikor megláttam a gépet, én olyan 5 órás akkuidőre számítottam, viszont átlagban olyan 3 óra volt az, amit én játék és internethasználat mellett tudtam kinyerni a gépből.

Ár/Érték arány

Az Acer V 15 Nitro Black Edition végfelhasználói ára kb. 379.000 Ft. Sok? Megéri? Nos a kérdésekre az én válaszom, hogy annak, aki nem szeretne asztali számítógépet, de laptopból is olyat szeretne, ami erős, jól bírja a gyűrődést, játékra is alkalmas, akkor annak kiváló választás. Én nagyon elégedett vagyok a géppel, mindössze az akkutól számítottam egy kicsit többre, minden másban nagy császár 🙂

Acer V 15 Nitro Black Edition értékelés
  • Dizájn - 9/10
    9/10
  • Szoftver - 10/10
    10/10
  • Hardver - 10/10
    10/10
  • Akkumulátor - 7/10
    7/10
  • Ár/Érték arány - 8/10
    8/10

Összegzés

A gép nagyon szép, bivalyerős hardverrel, szép, matt kijelzővel és viszonylag jó akkumulátorral kapható

8.8/10
Olvasói értékelés: 5.0 (1 voks)
Küldés
A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
MEGOSZTÁS
Laci
Lassan 5 éve írok, és ez nem is fog változni mostanság. Papír szerint mérnök-informatikus vagyok, de a mobilok világa jobban vonz.